megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Győzelemben bízva

Győzelemben bízva

Szerdán még az U19-es csapatban lőtt gólt, most pedig meg már a Mezőkövesd elleni meccsre készül Mondovics Kevin, aki mihamarabb az NB I-ben is szeretné letenni névjegyét.

Hogyan éled meg, hogy hol az utánpótlásban játszol, hol az NB III-ban, olykor pedig már az NB I-ben is szerepet kapsz?

– Bevallom, az elején kissé furcsa volt, de már egyre jobban élvezem. Az első csapatnál nagyon segítőkész mindenki, rengeteget tanulok, visszajátszóként pedig több csapatot is tudok segíteni, ez nekem kifejezetten tetszik.

Emlékszel még, milyen volt, amikor először közölték veled, hogy nagycsapattal fogsz edzeni?

– Természetesen. Szinte pontosan egy éve volt, kissé meg voltam illetődve, de az első edzés után már minden rendben volt. Szerencsére nem vagyok izgulós fajta, a meccsek előtt sem rágom a körmöm.

Azóta, már be is mutatkoztál az NB I-ben – idézzük fel azt a pillanatot!

– Kisvárdán játszottunk, és éreztem, hogy van esélyem beállni, hiszen 2–0-ra vezettünk, és nagyon jól játszott a csapat. A meccs vége felé jártunk, a mester megkérdezte, hogy készen állok-e, én igennel feleltem, úgyhogy be is küldött. Három percet kaptam csak, de annak is nagyon örültem.

Aztán még egyszer szerepet kaptál, de mivel a szezon végéig még van hátra pár meccs, gondolom szívesen gyarapítanád a játékperceket…

– Kétségkívül jó lenne még párszor szerephez jutni, és talán az sem nagy kívánság, hogy az első gólomat is szeretném megszerezni. Most ez a legfontosabb, illetve az, hogy az U17-es csapattal megnyerjük a Puskás–Suzuki-kupát.

A legközelebbi cél pedig a Mezőkövesd legyőzése?

– Természetesen! A kecskeméti siker után érezhető volt a megkönnyebbülés, nagyon kellett az a győzelem, amely után mindenki még éhesebb a sikerre. Tudjuk, a Mezőkövesd nincsen jó helyzetben, de nem becsülhetjük le őket – ugyanolyan koncentráltan kell kimenni a pályára, ugyanúgy kell küzdeni, mint eddig. Nagyon fontos lenne nyernünk, hogy legyen esélyünk felzárkózni a Vidire, illetve, hogy a negyedik helyet minél előbb bebiztosítsuk. Nem tudom, milyen meccs lesz, Kövesden sosem egyszerű játszani, de bízom a győzelemben.

Lehetőleg újabb Mondovics Kevin-játékpercekkel?

Remélhetőleg kapok lehetőséget, s ha így lesz, igyekszem megragadni, akármennyi időre küldjön is pályára a mester.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3