megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Felemás szerda az utánpótlásban

Felemás szerda az utánpótlásban

Hátrányból fordítva verte a ZTE-t U15-ös csapatunk, elvesztette veretlenségét U19-es együttesünk.

Több mint egy év után veszítette el bajnoki veretlenségét U19-es csapatunk, amely hamar kétgólos hátrányba került Kisvárdán, s noha Sallai Dániel góljával szépíteni tudott, végül 4–1-re kikapott a szabolcsi együttestől.

„Jól időzített pofont kaptunk, gratulálok a Kisvárdának” – kommentálta a történteket röviden Körtvélyesi István vezetőedző.

Bajnoki mérkőzés (U19)

Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia 4–1 (3–1)

Gól: Sallai D.

Puskás: Kubarics – Szojma, Orján, Kubicsek, Retter, Sallai D., Lőrincz A., Antal M., Taraszevics, Oszadcsij, Kun. Csereként pályára lépett: Lahuncov, Visinka, Tiscsuk, Tóth O., Balogh D.

A mérkőzés elején egy szépen végigvitt kontrából a ZTE szerzett vezetést U15-ös együttesünk ellen, ám Kiss Márton fiai a második játékrészben megemberelték magukat, s Görög Vincent, Grisnik Zsombor és Erdei Zsombor góljaival végül 3–2 arányban felülmúlták a zalaiakat.

„Mind egyénileg, mind csapatszinten gyengébb teljesítményt nyújtottunk. Ettől függetlenül voltak jó megoldásaink, de sok olyan dolog van, amelyekre újból és újból vissza kell térnünk. Szerencsére rossz játékkal is lehet meccset nyerni – a felfogásunkkal nem volt gond, de sok hibával játszottunk. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez” – értékelt Kiss Márton.

Bajnoki mérkőzés (U15)

Puskás Akadémia–ZTE FC 3–2 (1–1)

KÉPGALÉRIA ITT

Gól: Görög, Grisnik, Erdei Zs.

Puskás: Balogh B. – Bankó, Beder, Németh-Hám, Görög, Ölbei, Somfalvi Ba., Erdei Zs., Serbin, Grisnik, Horváth V. Csereként pályára lépett: Boda V., Papp K., Pálmai, Scheider Á.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1