megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
K. O.!

K. O.!

Csapatunk végig parádésan futballozva ötöt vágott a Paksnak a Pancho Arénában.

Nem volt túl eseménydús az első negyedóra a szombat délutáni rangadón, mely előtt Hornyák Zsolt vezetőedző mindössze egy helyen változtatott a Mezőkövesden pályára küldött csapatán. Az egyetlen módosítást is a kényszer diktálta, a „matyók” ellen ugyanis orcsonttörést szenvedett Jonathan Levi – a svéd fiút a hét elején meg is műtötték, helyét Urho Nissilä foglalta el a kezdőben. Ami a helyzeteket illeti, az első félidő feléig mindkét csapat csak blokkolt lövésekig jutott, ziccert egyik félnek sem sikerült kialakítani.

Ám szinte azonnal, amint az óra 22 perc 30 másodpercre ugrott, megszereztük a vezetést: Nagy Zsolt ívelt balról a paksi tizenhatosra, Corbu Marius a büntetőterületen belül jobbról középre fejelt, Nissilä pedig tizenkét méterről, jobbal, kapásból a jobb alsó sarokba lőtt (1–0).

Hét perccel később szabadrúgásból Jakov Puljic növelhette volna az előnyt, ám a Kövesden duplázó horvát csatár amúgy tökéletesen irányzott lövését Szappanos Péter hatalmas bravúrra ütötte ki a jobb alsó sarok elől. Csapatunk ezután is uralta a talákozót, s egy Corbuval szemben elkövetett szabálytalanságot követő szabadrúgás után Patrizio Stronati veszélyesen adott középre, de a labda mindenki előtt elsuhant, így egygólos előny birtokában mehettünk szünetre.

Csapata halvány első félidei produktumát látva Bognár György kettős cserére szánta el magát: Kovács Krisztiánt Silye Erik, Balogh Balázst pedig a nem annyira titkos fegyver, Böde Dániel váltotta. A változtatás után sem lett acélosabb a vendégek támadójátéka, egyetlen veszélyes lehetőségük szabadrúgásból jött: az 57. percben Haraszti Zsolt kanyarított a felső sarok fölé. Ami nem jött össze az egyik oldalon, sikerült a másikon: a 60. percben a Szappanos kirúgását lefülelő Nissilä adott pazar passzt Puljicnak, aki a védők közt kilépve tíz méterről higgadtan pörgetett a bal alsó sarokba (2–0).

Második találatunk után mesterünk lekapta a pályáról mindkét gólszerzőjét, de nem lettünk kevésbé veszélyesek, hiszen a Puljicot váltó Lamin Colley az első labdaérintéséből betalálhatott volna, de kisodródott, így Szappanos védeni tudott. Az NB I-es védők gambiai rémének nem szegte kedvét a kihagyott ziccer, a 71. percben ugyanis megint nekiiramodott, Osváth Attila csak szabálytalanul tudta szerelni a tizenhatoson belül – némi videózás után jött is a tizenegyes, amelyet Nagy Zsolt váltott gólra (3–0).

Még jóformán fel sem ocsúdtak a paksiak a harmadik gól okozta sokkból, Colley megint bajt kevert a látogatók kapuja előtt, ezúttal a kaputól tizenhét méterre kiharcolt szabadrúgás formájában. A labda mögé Jakub Plsek és a csereként beállt Komáromi György állt, utóbbi lőtt – egyenesen a jobb felső sarokba (4–0). Centerünkhöz hasonlóan Komáromi sem vesztegette az idejét: a 89. percben egy jobb oldali szabadrúgásból tökéletesen ívelt Szolnoki Roland kobakjára, aki tizenhárom méterről bombaerős fejest küldött a keresztléc alá (5–0) – kiütöttük a Paksot!

KÉPGALÉRIA ITT

OTP Banki Liga, 29. forduló

Puskás Akadémia FC–Paksi FC 5–0 (1–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 2024. április 20.

Vezette: Pintér Cs. (Georgiou, Horváth Z.)

Gól: Nissilä (23.), Puljic (60.), Nagy Zs. (73. – 11-esből), Komáromi (80.), Szolnoki (89.)

Sárga lap: Puljic (40.), Ormonde-Ottewill (76.), Colley (82.) ill. Kinyik (38.), Papp K. (41.), Szabó J. (58.), Osváth (71.)

Puskás: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Markgráf, 86.) – Szolnoki, Plsek  (Favorov, 86.) – Nissilä (Komáromi, 67.), Corbu (Batik, 81.), Nagy Zs. – Puljic (Colley, 67.).

Paks: Szappanos – Lenzsér, Kinyik, Szabó J. – Kovács K. (Silye, 46.), Papp K., Windecker (Vécsei, 63.), Balogh B. (Böde, 46.), Osváth – Haraszti (Tóth B., 77.), Könyves (Hahn, 63.).

[tabella="OTP Bank Liga NB I. 2023/2024"]

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Puskás Akadémia U17 - DVTK  3–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0