
Jubileumát ünnepli a Puskás Akadémia-körút
Legelső látogatóit 2014. május 5-én fogadta akadémiánk épületegyüttese, vagyis éppen tíz éve indult el az első Puskás Akadémia-körút.
⏲ 2024-05-05
Nem sokkal azután, hogy a Pancho Aréna 2014 áprilisában „életében” először adhatott otthont csapatunk mérkőzésének, a nagyközönség számára is megnyílt a világ egyik legszebb és legkülönlegesebb futballstadionja, s vele együtt bejárhatóvá vált a Puskás Akadémia impozáns épületegyüttese is – tíz évvel ezelőtt indult el a Puskás-körút. Az elmúlt tíz esztendő alatt évről évre több ezren voltak kíváncsiak a makoveczi élő építészet jegyében megszületett műalkotásra, a Pancho Arénára és a felcsúti futballszentélyt körülölelő akadémiai „agorára”.
Vezetett túránk során tehát immár egy évtizede járhatjuk be együtt futballkomplexumunk minden zegzugát. A kollégiumba betérve bepillanthatunk az akadémisták mindennapjaiba, majd az egykori kúria parkján átsétálva, Puskás Ferenc szobrát érintve érkezünk meg a futballkatedrálisba, ahol benézhetünk a játékosok öltözőjébe, a játékoskijárón át kiléphetünk a világ legszebb futballstadionjai közé sorolt aréna gyepére, leülhetünk a kispadra, kipróbálhatjuk, milyen a sajtótájékoztatók helyszínén vagy éppen a díszpáholyban helyet foglalni – beléphetünk tehát mindenhova, ahova szurkolóként egy mérkőzésen aligha. Mindezen túl a díszvendégek aulájában – a Puskás Akadémia makettje és az Aranycsapat játékosainak mellszobrai mellett – testközelből csodálhatjuk meg névadónk, Puskás Ferenc legkülönlegesebb ereklyéit, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmét, BEK-trófeáit vagy épp a Real Madridban viselt mezét is. Felfedezőutunk során beláthatunk futballműhelyünk kulisszái mögé, s többet tudhatunk meg a legendás tízesről, az organikus építészet lényegéről, az akadémiai épületegyüttesről és a profi futballisták életéről.
A mintegy kilencven perces Puskás Akadémia-körútra az online időpontfoglaló felületen bárki könnyedén regisztrálhat egyéni látogatóként, a legkevesebb tizenöt egyént számláló csoportok pedig előre egyeztetett időpontban vehetnek részt a túrán. A Puskás Akadémia-körút oldalán az időpontfoglalással kapcsolatban – a jegyárakkal együtt – minden fontos információt és elérhetőséget megtalálsz. Azokat, akik május 5. és 15. között váltják meg belépőjüket az akadémiai túrára, egy exkluzív Pancho Aréna-képeslappal ajándékozzuk meg. Járjuk be együtt a világ egyik legszebb futballkomplexumát!
