megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Szurkolói információk

Szurkolói információk

Az utolsó túra vár ránk a szezonban. Mindenki a Hungária körútra!

Hello, Puskás-drukkerek!

Két forduló van hátra a bajnokságból, az előttünk álló Fehérvár pedig négy pontra van tőlünk, azaz most már nem fér bele több pontvesztés, de még a két győzelem is kevés lehet az előzéshez, ám ne rajtunk múljon. Tegyünk meg mindent a sikerért! Először az utolsó idegenbeli meccsen.

Az MTK honlapján van lehetőség elővételben belépőt vásárolni (10 százalékos kedvezménnyel) az alábbi linkre kattintva:

LINK

A felnőtt belépő ára 2000 forint, a nyugdíjas és gyermekjegy 1000 forintba kerül, hat év alatt, illetve fogyatékkal élőknek és kísérőjüknek a belépés ingyenes, de ebben az esetben igazolás bemutatása mellett regisztrációs jegyek kell váltani. Az interneten megvásárolt jegyeket papíralapon kinyomtatva, illetve okostelefonon bemutatva is elfogadják.

Amennyiben a vendégszektoros jegyek elővételben elfogynak, további vendégjegyek értékesítésére nincs lehetőség, ez esetben nem nyit ki a vendégpénztár a mérkőzés napján, és nem is tudnak több vendégszurkolót beengedni a stadionba, más szektorba szóló, érvényes belépőjegy birtokában sem.

Amennyiben nem fogynak el a vendégszektorba szóló jegyek, akkor a vendégpénztár 12:30-kor nyit ki a mérkőzés napján. Az érdeklődők készpénzes és bankkártyás fizetési lehetőség közül tudnak választani.

A beléptetés a stadion 3-as kapuján keresztül történik (Sport utca- Százados utca sarka), innen közelíthető meg a V1-es, V2-es, V3-as és V4-es szektor. Kapunyitás: 13:30-kor.

A vendégbüfében szintén lehetőség van készpénzes, illetve bankkártyás fizetésre is.

A környező utcákban, a KRESZ szabályainak megfelelően parkolhattok, hétvégén díjmentesen. A parkolóhelyek korlátozott száma miatt azt javasolják, hogy a vendégszurkolók a tömegközlekedési eszközök igénybevételével érkezzenek a stadionhoz.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

május 16. | 18:15 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC (Női NB I) - ETO FC Győr  1–2
Puskás Akadémia FC - DVSC  4–2
Várda LA - Puskás Akadémia U19  0–4
Puskás Akadémia U15 - Gödöllői SK  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  2–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – DVTK  6–0
Soroksár SC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U14  10–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - ETO Akadémia  1–1