megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Görögék ikszeltek a finnekkel

Görögék ikszeltek a finnekkel

Mind a négy puskásos szerepet kapott az U15-ös válogatottban a szlovákiai tornán, amely a finnek elleni döntetlennel zárult.

U15-ös nemzeti csapatunk nemzetközi tornára utazott Szlovákiába, ahol a fiúk a szlovákokkal, a lengyelekkel és a finnekkel mérkőztek meg. Míg a négy Puskás-növendéket is bevető legifjabb válogatottunk az első mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett a házigazda szlovákoktól Szencen, addig a második összecsapáson 1–1-es döntetlent ért el a lengyelekkel szemben Dunaszerdahelyen. Ugyancsak a dunaszerdahelyi Mol Akadémia adott otthont a harmadik találkozónak, amelyen a finnek ellen szintén 1–1-es iksz született. Csapatunk számára az első félidőben Polonkai Noel szerzett vezetést, ám a finnek a második játékrészben egyenlítettek. A magyar válogatott tehát két döntetlennel és egy vereséggel a harmadik helyen zárta a tornát. A puskásos Balogh Barnabás egy félidőt védett, Görög Vincent kezdőként szintén egy félidőt kapott, Somfalvi Barna a második félidő elején váltotta társát, Boda Vince pedig a 65. percben csatlakozott a csapathoz.

U15-ös nemzetközi torna, 3. mérkőzés

2024. 05. 09., Mol Akadémia, Dunaszerdahely

Magyarország–Finnország 1–1 (1–0)

G.: Polonkai

Magyarország: Balogh Barnabás (Vamberszky Attila, 41.) – Acsai Dominik (Boda Vince, 65.), Skotner Zoltán, Szakál Dénes, Béres Benedek (Nyári Olivér, 65.) – Milkovics Márton (Somfalvi Barna, 41.), Juhász Martin, Polonkai Noel (Kimmel Benedek, 73.) – Varga Zsolt (Berekméri-Szigeti Ákos, 41.), Görög Vincent (Dudás Gergő, 41.), Kiss Máté (Makrai Csongor, 65.)

Borítókép: mlsz.hu

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

május 16. | 18:15 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC (Női NB I) - ETO FC Győr  1–2
Puskás Akadémia FC - DVSC  4–2
Várda LA - Puskás Akadémia U19  0–4
Puskás Akadémia U15 - Gödöllői SK  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  2–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – DVTK  6–0
Soroksár SC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U14  10–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - ETO Akadémia  1–1