megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Meccstörténet, ellenfélnéző: DVSC

Meccstörténet, ellenfélnéző: DVSC

Dobogót érhet a hatodik győzelem a Loki ellen!

⏲ 2024-05-16

Következik az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulója, melynek keretében szombaton 17:45-től a DVSC-t fogadja Hornyák Zsolt csapata. Van tétje a mérkőzésnek, röviden és tömören: A dobogó útjában áll a Loki. Győzelem és fehérvári pontvesztés esetén még odaérhetünk ugyanis a harmadik helyre, de Srdjan Blagojevic vezetőedző is egyértelművé tette a dvsc.hu-nak adott nyilatkozatában, hogy a lehető legjobban szeretnék zárni a szezont. A nézőink tehát vélhetően megint jól járnak!

A vendégek ebben a kiírásban csak háromszor tudtak idegenben győzni, Zalaegerszegről, Újpestről és Kisvárdáról távoztak három ponttal. Döntetlenre viszont bármikor képesek, ezt októberben is megmutatták a Panchóban. 

A Puskás-Loki futballkapcsolat a lehető legegyedibb a statisztika szempontjából. A 2013-tól 2019-ig tartó időszakban egyeduralkodónak bizonyult a Vasutas, majd hatalmasat fordult a kocka. Az azóta lejátszott 12 meccsen mindössze kétszer tudtak nyerni a piros-fehérek, mi öt győzelmet értünk el, és ugyanennyi alkalommal végződött pontosztozkodással a kilencven perc. 2019. március 2-án törtük meg a jeget, amikor Josip Knezevic duplájával itthon tartottuk a három pontot.

Ha valaki azt gondolta volna, hogy ez a véletlen műve volt, még annak az évnek a szeptemberében, immár Hornyák Zsolt irányításával idegenben is megvertük a Lokit, ott Gyurcsó Ádám talált be kétszer, a másik oldalon Szécsi Márk már csak kozmetikázni tudta a végeredményt.

Az utóbbi csaknem öt és fél év alatt tehát a mérlegünk elképesztően jó a vasutasokkal szemben, 12 bajnoki találkozón csak kétszer tudtak minket legyőzni. 2022. február 20-án – úgy tűnik, a történelmi meccseken mindig duplázik valaki – Dorian Babunski két góljával nyertek a Panchóban. A Nagyerdei stadionban azonban az utóbbi években kétséget kizáró módon mumussá léptünk elő, a legemlékezetesebb meccsünket 2021. október 24-én vívtuk, és láss csudát, ott is volt duplázó, mégpedig Kozák Libor, aki Jakov Puljic tizenegyes-gólja után két találattal tette egyértelművé a győzelmünket. Legutóbb tavaly október 28-án találkoztunk a Lokival hazai pályán. Dzsudzsák Balázs 16. percben szerzett találatára Gruber Zsombor válaszolt egy remek indítás után leadott ballábas lövéssel, bő negyedóra elteltével. Legutóbb február 24-én találkozott a két csapat, Debrecenben. Ott egy szöglet utáni gól döntött, amit a 75. percben Szécsi Márk juttatott a hálónkba.

A Debrecen mögöttünk áll az ötödik helyen, négy pont választ el bennünket egymástól. A vendégek az utolsó öt meccsből a három hazai rendezésűt egyaránt 1-0-ra nyerték, a KTE, az Újpest és a Fehérvár ellen, a közbeeső két idegenbeli találkozón pedig egyaránt öt gólt kaptak. A Ferencváros elleni mérkőzésük 5-1-es, a diósgyőri 5-3-as végeredményt hozott. A DVSC jó formában várja a szombati találkozót. A Fehérvár ellen mutatott érett játéka ismét meghozta gyümölcsét, a friss Zilahi-díjas Megyeri Balázs és Meldin Dreskovics pedig a forduló legjobbjai közé került. A házi góllövőlistán Bárány Donát nyolc, Dzsudzsák Balázs hét, José Brandon Domingues hat találatnál tart. Ők hárman szerezték a Loki góljainak csaknem felét.

Mindent bele az utolsó mérkőzésen! 

Egy szív. Hajrá, Puskás!

OTP Bank Liga 33. forduló

2024.05.18. 17:45, Pancho Aréna

Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Puskás Akadémia U17 - DVTK  3–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0