megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Görög győzelem a Honvéd ellen
HUN ENG

Görög győzelem a Honvéd ellen

Alacsony színvonalú meccsen egy szöglet utáni találat döntött a Panathinaikosz javára a kevés helyzetet kidolgozó magyar csapattal szemben.

Nem rágtuk tövig a körmünket a Panathinaikosz és a Honvéd idei debütáló meccsének első negyedórájában, enyhe görög fölény mellett unalmas mezőnyjáték folyt a pályán. A többet támadó Pana aztán a 16. percben megszerezte a vezetést: egy szöglet utáni kavarodás után Zakariasz Venakisz talált Papp Lőrinc kapujába. Ezzel a felek le is tudták a szórakoztatást, ugyanis a második tizenöt percben sem történt jóformán semmi, Kovács J. Zoltán játékvezető tizenkilenc másodperc hosszabbítás után le is fújta az első félidőt.

Az előző harminc percről leírtak jellemzték a második játékrészt is, mindkét gárda játékában sok volt a technikai hiba és pontatlan átadás, nagyjából egy-egy hosszan előrevágott labda után csatáraik futógyorsaságában bízhattak a csapatok. Az 54. percben Joannisz Bokosz szólója kifejezetten oázisként hatott az elképzelés nélküliség sivatagában, ám a görög játékos lövése elhalt a Honvéd kapusának ölében – maradt az egygólos Pana-győzelem a torna eddigi legalacsonyabb színvonalú találkozóján.

KÉPGALÉRIA ITT:

16. Puskás–Suzuki-kupa, B-csoport

Panathinaikosz–Bp. Honvéd-MFA 1–0 (1–0)

Vezette: Kovács J. (Becséri, Rózsa)

Gól: Venakisz (16.)

Pana: Bonovasz – Hancarasz, Venakisz, Vidra, Panosz, Bokosz, Markezinisz, Szokosz, Zeka, Trikacisz, Karuzosz. Csereként pályára lépett: Uzunidisz, Georgopulosz, Teoharisz, Kaloszkamisz

Honvéd: Papp L. – Milicz, Polonkai K., Bencsetler, Kecskés B., Szabó Á., Gáspár D., Petrók, Birtalan B., Nagy M., Joó. Csereként pályára lépett: Csákány, Nyers, Kovács B., Szlovák, Seres

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK
HUN ENG

Greeks Beat Honvéd

In a low-quality match, a goal scored following a corner meant Panathinaikos managed to defeat the Hungarian team.

We didn't bite our nails to the bone in the first quarter of an hour of the debut match between Panathinaikos and Honvéd this year. It was a boring game with a slight Greek advantage. Pana, more of the attacking side, then took the lead in the 16th minute: after a scramble following a corner, Zakarias Venakis scored past Lőrinc Papp. With this, the sides ended the entertaining part, as practically nothing happened in the second fifteen minutes, referee J. Zoltán Kovács ended the first half after nineteen seconds of stoppage time.

The description of the first thirty minutes also holds true for the second half, the game of both sides was marked by a lot of technical mistakes and imprecise passing, the teams could only rely on the running speed of their forwards after long kick-and-run balls. In the 54th minute, Yoannis Bokos's solo was therefore like an oasis in the desert of lack of creativity, but the Greek player's shot died in the lap of the Honvéd goalkeeper - the one-goal Pana victory remained the tournament's lowest-quality encounter so far.

16. Puskás–Suzuki Cup, Group B

Panathinaikos–Bp. Honvéd-MFA 1–0 (1–0)

Referees: J. Kovács (Becséri, Rózsa)

Goalscorer: Venakis (16.)

Pana: Bonovas – Hantsaras, Venakis, Vidra, Panos, Bokoz, Markezinis, Sokos, Zeka, Trikatsis, Karuzos. Substitutes: Uzunidis, Georgopoulos, Teoharis and Kaloskamis

Honvéd: L. Papp – Milicz, K. Polonkai, Bencsetler, B. Kecskés, Á. Szabó, D. Gáspár, Petrók, B. Birtalan, M. Nagy, Joó. Substitutes: Csákány, Nyers, B. Kovács, Szlovák and Seres

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2