
Drámai végjáték: bronzot ért a Loki-verés!
Csapatunk Nagy Zsolt és Komáromi György két-két góljával 4–1-re verte a DVSC-t, s mivel a Vidi ikszelt a DVTK-val, harmadikok lettünk.
Első csapat
⏲ 2024-05-18
Az egyik csapat szempontjából teljesen tét nélküli, a másik számára viszont komoly téttel bíró összecsapást játszottunk az utolsó fordulóban a debreceniekkel, akik ötödiknél már sem jobbak, sem rosszabbak nem lehettek, a mieink viszont győzelem és a Vidi pontvesztése esetén odaérhettek a harmadik helyre. Jól is kezdődött számunkra a találkozó, a 10. percben Nagy Zsolt lövésénél ugyanis Dzsudzsák Balázs a saját tizenhatosán belül kézzel ért a labdához, Rúsz Márton játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott, majd ötperces VAR-vizsgálatot követően helyben is hagyta saját ítéletét. A tizenegyesnek ugyancsak „Joe” futott neki, és ellentmondást nem tűrően lőtt a kapuba (1–0) – ez volt a tizedik gólja az idei bajnokságban.
Nem indult jól tehát a Loki számára a rangadó, s hogy a helyzet rosszról még rosszabbra forduljon a fehérváriak számára, arról Christian Manrique gondoskodott, aki utolsó emberként szabálytalankodott Komáromi Györggyel, és némi VAR-ozás után mehetett zuhanyozni. A szabdrúgásnak még sértett futott neki, de a lövés pillanatában elcsúszott, így a kapu fölé lőtt. Nem úgy a 36. percben, amikor Jakov Puljic szerelése és pontos passza után amúgy „robbenesen” jobbról befelé cselezve engedte el a balost, a labda pedig a bal alsó sarokban kötött ki (2–0).
Úgy tűnt, kétgólos előnnyel megyünk szünetre az emberhátrányban futballozó vendégek ellen, ám a hosszabbítás negyedik percében egy formás debreceni támadás végén Szuhodovszki Soma szépen ívelte át a labdát az öt és feles túlsó sarkára, ahol Bódi Ádám érkezett, és éles szögből, jobbal hatalmas kapásgólt lőtt Pécsi Ármin kapujába (2–1).
Ám hibába a lélektani szempontból jó időben szerzett debreceni találat, a mieink nem estek pánikba: a szünet utáni negyedik percben a tavaszra a csapathoz hasonlóan remek formába lendülő Quentin Maceiras jobbról pazarul ívelt középre, a berobbanó Nagy Zsolt pedig védőjét megelőzve védhetetlen fejest küldött a kapu jobb oldalába (3–1) – meglett az idénybeli tizenegyedik is válogatott játékosunknak!
Kisvártatva „Joe” a harmadik gólját is megszerezhette volna, miután egy Megyeri-védést követően elé került a labda, de kapuba tartó lövésbe Baranyai Nimród belevetődött. Hősünknek ez sem szegte kedvét, mert csakhamar fejjel próbálkozott, de ezúttal nem célzott olyan precízen, mint a félidő elején. Együttesünk továbbra is mezőnyfölényben futballozott, a 78. percben Megyeri Balázsnak egy Puljic-fejest kellett hatástalanítania, majd a horvát csatár gólpasszt adott a csereként beállt Lamin Colley-nak, ám a VAR szerint a gambiai sarka milliméterekkel előrébb volt az átadás pillanatában.
Ám ami késik, nem múlik: a rendes játékidő utolsó percében Komáromi jobbról centerezett, a labda egy védőn egy leheletnyit irányt változtatott, meg is pattant, így a cserieként beállt újonc Loki-kapust, Erdélyi Benedeket becsapva a jobb sarokban kötött ki (4–1). S mivel Fehérváron a hazaiak hosszabbításbeli gólját visszavonta a videobíró, a Vidi ikszelt a Diósgyőrrel, így egy év kihagyás után újra a dobogón végeztünk!
Szép volt, fiúk, gratulálunk!
OTP Bank Liga, 33. forduló
Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC 4–1 (2–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 2024. május 18.
Vezette: Rúsz (Garai, Szécsényi)
Gól: Nagy Zs. (15. – 11-esből, 49.), Komáromi (36., 90.), ill. Bódi (45+4.)
Sárga lap: Plsek (46.), Komáromi (73.), ill. Tuboly (34.)
Kiállítva: Manrique (24.)
Puskás: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Levi, 70.) – Plsek (Favorov, 79.), Szolnoki (Corbu, 71.) – Komáromi, Nissilä (Colley, 79.), Nagy Zs. – Puljic (Vékony, 83.).
DVSC: Megyeri (Erdélyi B., 83.) – Tuboly M., Baranyai, O. Romancsuk, Manrique – Ojediran, Szuhodovszki – Bódi, Dzsudzsák (Batai, 76.), Domingues (Hornyák Cs., 69.) – Vajda B. (Cibla, 82.)
