megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ikszeltünk a Reallal, a bronzért játszunk
HUN ENG

Ikszeltünk a Reallal, a bronzért játszunk

Csapatunk a mérkőzés nagy részében fölényben játszott a királyiak ellen, de csak helyzetekig jutott, így hétfőn a Juventusszal mérkőzik a harmadik helyért.

Tiszta volt a képlet a mieink számra a Real elleni csoportrangadó előtt: amennyiben Laczkó Zsolt tanítványai minimum kétgólos különbséggel verik a madridiakat, a csoport élén végeznek, és döntőbe kerülnek. Ennek szellemében lépett pályára csapatunk: bár az első helyzet José Reyes révén a spanyolok előtt adódott, általában magyar lábakon lábakon járt a labda. A mezőnyfölény ráadásul nem csak passzolgatást jelentett, hanem helyzetekben is manifesztálódott: a 11. percben Mondovics Kevin csak centikkel lőtt a jobb sarok mellé, majd ugyanő szerezhetett volna gólt, ha a jobb szélről a tizenhatosra betörő Kenéz Kristóf passza pontosabb. Nem tudni, mi volt a vízben, de tény, hogy a királyi gárda az ivószünet után intenzív letámadásba kezdett, átvette az irányítást, s Ariel Nkoghe fejesénél bizony szükség volt arra, hogy Bozó Mirkó jól helyezkedjen. Betalálni viszont egyik csapatnak sem sikerült a két ellentétes negyedórát hozó első félidőben, így a döntés a második játékrészre maradt.

Óriási Puskás-helyzettel indult a második félidő: Kenéz ment el szépen a jobb szélen, remekül adott be, a túlsó kapufánál a csereként beállt Magyarics Erik érkezett, de ziccerben eltörte a labdát. A túloldalon José Arévalo vihette egy az egyben Bozór a labdát, el is pörgette kapusunk mellett, de szerencsénkre a bal kapufa megmentette a szituációt. Kisvártatva ismét Magyarics szerezhetett volna gólt, de az oldalhálót találta el. Mivel a Realnak egy cseppet sem volt sürgős, jócskán visszavett a presszingből, a kontrák miatt viszont észnél kellett lenniük védőinknek. Az 56. percben egy balról beívelt labdánál Zahorán Dávid meg tudta előzni védőjét, de fejesét lekapta Aarón Gómez. A királyi gárda a továbbiakban is sikeresen őrizte az eredményt, így ők kerültek a döntőbe, mi pedig a Juventusszal játszhatunk a harmadik helyért

KÉPGALÉRIA ITT

16. Puskás–Suzuki-kupa, A-csoport

Real Madrid CF–Puskás Akadémia 0–0

Vezette: Zierkelbach (Vígh-Tarsonyi, Szalai D.)

Real: A. Gómez – P. Almeida, Ngokhe, Seco, Gascón, J.Reyes, Barroso, Díez, Arévalo, Mena, D. Martínez. Csereként pályára lépett: Pitarch, J. Martínez, Galassi

Puskás: Bozó – Cserkuti, Mészáros B., Vitályos, Pál B., Kenéz, Shnaider, Miskolczi, Mondovics, Tiscsuk, Somogyi Á. Csereként pályára lépett: Magyarics, Zahorán, Nagy G., Varga Zs.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK
HUN ENG

WE DREW WITH REAL AND WILL PLAY FOR BRONZE

Our team dominated most of the match against the Royals, but only had opportunities, so we will face Juventus for third place on Monday.

The task was clear for us before the group derby against Real: if Zsolt Laczkó's boys beat Madrid by at least two goals, they will finish top of the group and make it to the final. Our team went on pitch in this spirit: although the first chance belonged to the Spaniards thanks to José Reyes, the ball was usually on Hungarian feet. In addition, controlling the game did not only mean passing, but also manifested itself in goal-scoring opportunities: in the 11th minute, Kevin Mondovics shot just inches wide of the right corner, and it was again him who could have scored if Kristóf Kenéz, breaking into the box, had passed more accurately into the penalty area. We do not know what was in the water, but the royal side started to attack intensively after the drinking break, took control, and Mirkó Bozó needed to be well positioned to save Ariel Nkoghe's header. However, neither team managed to score in the first half with two contrary quarter-hours, so the decision was left for the second half.

The second half started with a huge opportunity for Puskás: Kenéz got away on the right wing, provided an excellent cross, with substitute Erik Magyarics arriving at the far post, but mishit the ball in spite of the sitter. On the other side, José Arévalo was one-on-one against Bozó and chipped it past our goalkeeper, but the left post saved the situation to our luck. Not long after, Magyarics could have scored again, but hit the side netting instead. Since Real didn't have the slightest sense of urgency, they didn't force pressing, but our defenders had to be on the lookout for counterattacks. In the 56th minute, Dávid Zahorán got to the ball before his defender, but his header was saved by Aarón Gómez. The royal side continued to successfully keep the result, so they reached the final, and we can play Juventus for third place.

16. Puskás–Suzuki Cup, Group A

Real Madrid CF–Puskás Akadémia 0–0

Referees: Zierkelbach (Vígh-Tarsonyi, D. Szalai)

Real: A. Gómez - P. Almeida, Ngokhe, Seco, Gascón, J. Reyes, Barroso, Díez, Arévalo, Mena, D. Martínez. Substitutes: Pitarch, J. Martínez, Galassi

Puskás: Bozó – Cserkuti, B. Mészáros, Vitályos, B. Pál, Kenéz, Shnaider, Miskolczi, Mondovics, Tischuk, Á. Somogyi. Substitutes: Magyarics, Zahorán, G. Nagy

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Puskás Akadémia U17 - DVTK  3–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0