megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Válogatott meghívók érkeztek

Válogatott meghívók érkeztek

Lehoczki Bendegúz, Kern Martin és Umathum Ádám is pályára léphet az U18-as válogatottban a svédek ellen. U14-ben a fiúknál nyolc, a lányoknál öt játékost hívott be a szövetségi edző.

A 2006-os születésűek következő összetartására május 29. és június 8. között kerül sor Telkiben. Ez idő alatt az U18-as nemzeti csapat két felkészülési mérkőzést vív Svédország válogatottja ellen: míg az első összecsapást június 6-án 18 órakor rendezik, addig a visszavágó június 8-án 14 órakor lesz – mindkét találkozónak Miskolc ad otthont. A Puskás Akadémia növendékei közül Lehoczki Bendegúz, Kern Martin és Umathum Ádám kapott meghívót a szövetségi edzőtől.

Az U14-es válogatott következő kiválasztó edzőtáborára június 4. és 5. között kerül sor Telkiben. Az eseményre Jancsó Vazul, Erdei Márk, Mészáros Barnabás, Tóth-Ludvai Dávid, Berényi Zalán, Erdős Erik, Horváth Áron és Kerepeczky Kristóf kapott meghívást.

A 2010-es születésű lányoknák pedig Cserkuti Anett, Oleksza Korina, Török Luca és Magyar Luca és Sipos Kata megjelenésére számítanak a kiválasztó edzőtáborban, Budaörsön, júnus 5-én.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Paks VS PUSKÁS

VS

április 19. | 20:30 | Fehérvári úti sporttelep

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC  2–0
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U15  1–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  3–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  2–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  2–2
Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE  2–1
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  0–2