megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
U18: Csak a helyzetekben voltunk jobbak

U18: Csak a helyzetekben voltunk jobbak

Korosztályos válogatottunk szűk vereséget szenvedett a svédektől.

⏲ 2024-06-07

Az ősszel esedékes Európa-bajnoki selejtezők felvezetőjének szánt kétállomásos magyar-svéd találkozó első összecsapását bonyolították le csütörtök este Miskolcon. Az északiak igazolták hírnevüket és sokfutásos erőfocival rukkoltak elő, amelynek eredményeképpen a hazai lehetőségek közepette vezetést tudtak szerezni, majd a fordulás után megduplázták előnyüket. A hajrában Bacsa Benjamin fejese már csak a szépítésre volt elegendő. A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy Simon Benedek és Kern Martin révén két kapufánk is volt, a mi keresztlécünk egyszer rezdült meg. Válogatottunk kezdőcsapatában Umathum Ádám és Kern Martin is helyet kapott, Ádám végigjátszotta a mérkőzést, a Sturm Grazhoz szerződött akadémistánk 72 percet kapott. Következik a visszavágó szombaton, 14 órakor, ugyanott.

Babó Levente szövetségi edző értékelése: "Jó mérkőzést játszottunk egy erős svéd válogatott ellen, a helyzetek alapján a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. A meccs elején kellett egy negyedóra, amíg a játékosok ráéreztek a mérkőzés ritmusára, ezt követően azonban bátor támadójátékot mutattunk be, nagy helyzeteket dolgoztunk ki. Bizonyos fordulópontokból azonban jobban jöttek ki a svédek, és ez a javukra döntött. Bízom benne, hogy szombaton javítani tudunk."

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

2024.06.06., Miskolc, DVTK Aréna

Magyarország–Svédország 1–2 (0–1)

Gól: Bacsa, ill. Loukili, Jawla

Magyarország: Yaakobishvili Áron - Stumpf Gábor, Umathum Ádám, Kaczvinszki Dominik (Bacsa Benjámin, 89.) - Selyem Bálint (Girsik Attila, 72.), Kern Martin (Galántai Tamás, 72.), Szamosi Ádám (Hornyák Csaba, 61.), Lajcsik Vencel (Herczeg Marcell, 61.) - Varga Zétény (Bagi Ádám, 61.), Simon Benedek (Vidnyánszky Mátyás, 72.), Szabó Szilárd (Bogdán Hunor, 72.)

Svédország: Bringzén - El-Kathemi (Bradenmark, 79.), Berndtsson, Gashi (Beqiri, 79.), Dos Reis (Davoudi-Kia, 46.) - Samuyiwa (Andersson, 79.), Jepsson, Sernelius (Lohake, 87.), Philström (Atlee Manneh, 79.) - Loukili, Jawla (Sjöholm, 61).
borítókép: www.mlsz.hu

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Puskás Akadémia U17 - DVTK  3–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0