megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Javuló játék, de vereség a csoportfavorit ellen

Nagy Zsolt is pályára lépett csereként, Sallai pedig a mieink legjobb támadója volt a németek elleni Eb-meccsen, de hiába játszottunk sokkal jobban, mint legutóbb, ezúttal is kétgólos vereség lett a vége. Ám még mindig továbbjuthatunk, viszont javítanunk kellene a gólkülönbségen.

Németország ellen sokkal bíztatóbban kezdett a magyar válogatott, mint a nyitómeccsen, de sajnos a labdabiztosabb ellenfél szerzett vezetést, majd a második félidőben be is biztosította a győzelmét. Volt akadémistáink közül Sallai Roland most remekül tartotta és játszotta meg a labdákat, volt pár parádés megmozdulása is, sőt, egy gólja is, ám azt les miatt érvénytelenítették. A végére beállt Nagy Zsolt és Kleinheisler László is, de addigra már eldőlt a meccs. Kikaptunk egy magabiztos, a – látottak alapján végső esélyes – német válogatottól. A skótok elleni győzelem még mindig továbbjutást érhet, csak fontos lenne, hogy a gólkülönbségen is javítsunk. Sok szempontból fejlődtünk az első találkozóhoz képest, de miután a skótok ikszeltek a másik összecsapáson, muszáj lesz nyerni ellenük.

Európa-bajnokság, A csoport, Stuttgart 

Németország–Magyarország 2–0 (1–0) 

Vezette: Danny Makkelie (Hessel Steegstra, Jan de Vries) – hollandok

Gólszerző: Musiala (22.), Gündogan (67.)

Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla (Ádám, 75.), Nagy Á. (Kleinheisler, 64.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 75.) – Sallai (Csoboth, 87.), Szoboszlai – Varga B. (Gazdag, 87.). 

Folytatás vasárnap a skótok ellen. Fel a fejjel, Joe!

Hajrá, magyarok! 

Fotók: Nemzeti Sport

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Astra–Puskás Akadémia FC (női NB I)  0–1
DVTK - Puskás Akadémia U14  0–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  3–2
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–2
Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1