megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
NB III: győzelemmel nyitottunk hazai pályán

A Puskás II a Gyirmót II-t fogadta, és hátrányból fordítva megnyerte a meccset, a második félidő nagy részében emberelőnyben játszva.

A Dorogon elért 1–1-es döntetlen után első hazai meccsünkön léptünk pályára a gyirmótiak második csapata ellen (melyben Kiss Norbert immár ellenfélként várta a kezdő sípszót). Sajnos egy „lájtos” védekezés miatt hamar, már az ötödik percben hátrányba kerültünk (hagytuk, hogy a kapunak háttal álló centerük lövőhelyzetet alakítson ki), de egy jogos büntetőből maga a faultot elszenvedő kapitányunk, Magasföldi József egyenlített a félidő felénél. A második játékrészben aztán 10 perc után emberlőnybe kerültünk, miután az egyik gyirmóti játékos összeszedte a második sárga lapját, nagy sanszhoz juttattva ezzel minket. Ennek ellenére bizonytalanok voltunk elől, és egy ajándék labda is kellett ahhoz, hogy fordítsunk, ez persze semmit nem von le a szemfüles Dodi érdemeiből. Csapatkapitányunk duplájával tehát már mi vezettünk. Újabb gól már nem esett, hátul nem adtunk jelentősebb esélyt a vendégeknek, ezzel pedig eldőlt, hogy győzelemmel köszöntöjük a szurkolókat az első hazai összecsapáson. 

KÉPGALÉRIA ITT:

NB III, észak-nyugati csoport, 2. forduló

Puskás Akadémia FC II–Gyirmót FC Győr II 2–1 (1–1)

Gólok: Magasföldi (2, az elsőt büntetőből)

Lehoczki – Orján, Fodor, Szojma, Makara – Radics, Dimitrijev – Halászi-Harsányi, Janyickij, Szabari – Magasföldi

Csereként pályára lépett: Antal, Bontas, Oszadcsij

Vasárnap Komáromban folytatjuk a pontvadászatot.

Videó: 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1
FC Sopron - Puskás Akadémia FC II  1–0
DVSC - Puskás Akadémia U19  2–3
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U17  2–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  5–1