megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Elrajtolt a női NB I is

Elrajtolt a női NB I is

Csapatunk hátrányból fordítva nyert a DVTK ellen a Simple Liga 1. fordulójában.

A férfi NB I-es csapat győri meccsét elhalasztották, így a női gárda a Panchóban játszhatta idei első bajnokiját. Együttesünk egyértelműen dominálta a mérkőzés elejét, de helyzetekig ritkán jutott, vagy ha mégis, akkor vagy védett a vendégek kapusa, vagy pedig pontatlanul sikerült a befejezés, pedig főleg Nagy Lili révén jó beadások érkeztek a kapu előterébe, és a DVTK hálóőre se merészkedett ki nagyon a kapujából. Aztán fél óra elteltével a gondok is szaporodni kezdtek, Tuza kemény belépője után büntetőt ítélt a bíró, pedig hátvédünk először a labdát találta el, ám közvetlenül utána ellenfelét is elkaszálta. A 11-est Madarász váltotta gólra, ezzel pedig a vezetést is megszerezte a miskolci csapat. Sok hibával játszottunk, így kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés mezőnyben is.

A második félidő elején kaptunk egy jelentős esélyt, hogy javítsunk a helyzetünkön, miután a saját büntetőterületén kívül szabálytalankodott a diósgyőri kapus, ezért kiállította a játékvezető. Orgoványi duplán rosszul járt, mert komolynak tűnő sérülést is szenvedett, hordágyon vitték ki a stadionból. Nagy Lili a játék újraindulás után a lécre lőtte a szabadrúgást, így nem sikerült azonnal kihasználni az emberelőnyt. Később a csereként beálló Brekovszki avatta fel a szintén padról beszálló kapust, Galambvárit, utóbbi szépen védte a távoli bombát. A 71. percben már ő is verve lett volna, de Nagy Lili beadása után Palakovics fejese elkerülte a kaput. 

A 76. percben végre sikerült egyenlíteni, Szurovceva lépett be a büntetőterületre, kapott egy jó labdát, mely egy sikertelen szerelési kísérlet után is nála maradt, így mintegy hat méterről a hálóba passzolt.

A 79. percben ráadásul tovább nőtt az emberelőnyünk, miután Szolomájer Leila megkapta második sárga lapját. Ez talán megtörte az ellenfelet, a 86. percben ugyanis sikerült kipasszolni a védelmüket, a bal szélen érkező Pécsi kapott kiugratást, ő pedig futtából, estében a hálóba lőtt.

A lefújás előtti pillanatok hozták el a meccs leglátványosabb momentumát, amikor is a csereként beálló Tóth Zsóka hatalmas bombagóllal beállította a 3–1-es végeredményt.

Megküzdöttünk a sikerért, három megszerzett ponttal nyitva így az idei pontvadászatot.

KÉPGALÉRIA ITT:

Simple Női Liga NB I, 1. forduló

Puskás Akadémia FC–DVTK 3–1 (0–1)

Gól: Szurovceva (76.), Pécsi (86.), Tóth Zs. (90+6.), illetve Madarász (32., büntetőből)

Kiállítva: Orgoványi, Szolomájer (mindkettő DVTK)

Puskás FC:

Dannback – Tuza, Szemán-Tóth, Harmat, Palakovics – Nagy N., Nagy L., Szarvas, Tanaszkovics, Pécsi – Szurovceva

Csereként beállt: Brekovszki, Tóth Zs., Sági

Halászi Kinga értékelése a meccs után:

A meccs visszanézhető az M4 Sport oldalán, IDE KATTINTVA.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Debrecen

VS

október 4. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  0–0
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U17  0–0
Viktoria FC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–1
Puskás Akadémia FC - Fehérvár  3–0
Puskás Akadémia FC II – Budaörs  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Astra HFC  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U14  2–0