megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Nyitva a szezon

Nyitva a szezon

U17-es és U15-ös lánycsapatunk ETO elleni szereplésével indult be a bajnoki idény korosztályaink számára.

Utánpótlás, Női futball

#leanyU17 #paranaieniko #leanyU15 #szalkaikitti

⏲ 2024-08-30

Paranai Enikő és Szalkai Kitti tanítványai egyaránt a győrieket fogadták, s bár mindkét csapat remek játékot produkált, a kisebbek mellé ezúttal nem szegődött oda a szerencse: az U15-ösök egyetlen góllal maradtak alul az ETO-val szemben, az U17-esek viszont tetszetős évadkezdő győzelmet arattak a zöld-fehérek felett.

Leány U17-es bajnokság, 1. forduló

Puskás Akadémia – ETO FC Győr 5–2 (4–0)

G.: Kuprák (13.), Kisnémet (27., 33., 39.), Kézdy Bl. (87.)

Összeállítás: Orosz – Kisnémet, Törő, Vadász, Kuprák, Török, Kézdy Bi., Polányi, Érsek, Chugyik, Berger

Csereként pályára lépett: Szalai, Cserkuti, Bujdosó, Kézdy Bl.

Paranai Enikő vezetőedző értékelése

„Már a kezdő sípszónál tudtuk, hiszen így beszéltük meg, hogy nyomást gyakorlunk az ellenfélre. Bár a hőség rájátszott a minőségre és a teljesítményre, a győzelmet az sem tudta elvenni tőlünk. Az első félidőben négy gólt is szereztünk, a második félidőben a cserékben már voltak változások, sok egyéni hiba csúszott be, de kezdésként, önbizalomnövelésként jó szolgálatot tett ez a találkozó.”

Leány U15-ös bajnokság, 1. forduló

Puskás Akadémia – ETO FC Győr 1–2 (1–1)

G.: Szabó P. (24.)

Összeállítás: Ádám – Szabó K., Németh, Szukován, Szabó P., Magyar, Sipos, Kelemen, Elekes, Tóth, Kurdi

Csereként pályára lépett: Volák, Sorbán, Gálos, Mihályi

KÉPGALÉRIA ITT:

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1
FC Sopron - Puskás Akadémia FC II  1–0
DVSC - Puskás Akadémia U19  2–3
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U17  2–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  5–1