megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Puskás II: döntetlen a Kelen ellen

Puskás II: döntetlen a Kelen ellen

NB III-as csapatunk emberhátrányból egyenlített a vasárnapi bajnokin.

Hiába dolgoztunk ki számos helyzetet az első félidőben, úgy tűnt, hogy ezen a héten továbbra sem megy a góllövés (szerdán Balatonfüreden kaptunk ki 1–0-ra). Ráadásul csőstül jött a baj, hiszen a folytatásban előbb egy szöglet-fejes kombinációt követően az ellenfél szerzett vezetést, majd Pál begyűjtötte második sárga lapját, ezzel még emberhátrányba is kerültünk. Ennek elelnére nem estünk össze, 10 emberrel is mi domináltunk, és a 84. percben a csereként beálló Halászi-Harsányi szép asszisztját követően Magasföldi révén egy pontot itthon is tudtunk tartani. A csapat most is nagyot küzdött, így utólag az iksszel is elégedettek lehetünk.

KÉPGALÉRIA ITT:

NB III, észak-nyugati csoport, 6. forduló

Puskás Akadémia FC II–Kelen SC 1–1 (0–0)

Gól: Magasföldi, illetve Remili

Kiállítva: Pál (69.)

Lehoczki – Orján, Pál, Fodor, Vitályos – Radics, Dimitrijev – Janyickij, Mondovics, Tiscsuk – Magasföldi

Csereként pályára lépett: Halászi-Harsányi, Kun

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Debrecen VS PUSKÁS

VS

február 15. | 19:30 | Nagyerdei Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–0
Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC  1–0
Puskás Akadémia U17 - Fehérvár  5–0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3–1
DVTK - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U16 - Budapest Honvéd FC  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U17 (leány)  6–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15 (leány)  4–0
Puskás Akadémia FC - ETO FC Győr  0–3