megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Fővárosi és határmenti csapatok az UP célkeresztjében

Utánpótlás-csapataink a Honvéd, az MTK, a Vasas, a ZTE, az ETO és a Szeged ellen lépnek pályára.

A héten következik a második forduló az utánpótlás-bajnokságokban, közben U19-es legjobbjaink a Vilotic-tornán lépnek pályára.

Időrendben haladva, U19-es válogatottunk a Stevan Vilotic-tornán vesz részt. A fiúk a szombati, Portugália elleni négygólos vereség után Montenegro ellen igyekeznek majd javítani. A mérkőzés kedden 15 órakor kezdődik. A csákvári színekben futballozó Umathum Ádám és a soroksári kiküldetésben lévő Somfalvi Bence is tagja a keretnek, de az egykori Puskás-játékos, ma már a Sturm Grazot erősítő Kern Martin neve is feltűnik a névsorban.

Szombaton délelőtt 10 órakor U19-es csapatunk kispesti, 13 órától U17-es csapatunk szegedi vendégszereplésre készül. Az U16-osok a Vasast, az U14-esek az ETO-t fogadják 10 órától, délben pedig az U15-ös Puskás–ZTE találkozó veszi kezdetét. Az U19-es leány-szakasz az MTK-hoz látogat, szintén szombaton 10 órától, a 17 és a 15 éves leányok pedig hajszálpontosan 24 óra elteltével fogadják hazai pályán a kék-fehéreket.

Egy szív. Hajrá, Puskás!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

május 16. | 18:15 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC (Női NB I) - ETO FC Győr  1–2
Puskás Akadémia FC - DVSC  4–2
Várda LA - Puskás Akadémia U19  0–4
Puskás Akadémia U15 - Gödöllői SK  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  2–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – DVTK  6–0
Soroksár SC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U14  10–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - ETO Akadémia  1–1