megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
„Nekem szinte mindegy, hogy ki ellen lépünk pályára”

Válogatott büszkeségünk, Nagy Zsolt péntektől már ismét a többiekkel edzett, immár a következő feladatra, a vasárnapi kupameccsre koncentrálva.

Első csapat

#nagyzsolt

⏲ 2024-09-13

Joe alaposan kihajtotta magát a bosnyákok ellen, de nem is maradtak el a róla szőtt dicsérő kritikák a Nemzetek Ligája-találkozó után. Viszont az idő nem áll meg, úgyhogy újabb motivációt kell találni a hétköznapokban, bár szélsőnknek ezzel ritkán akad gondja. Csütörtökön még csak regenerálni érkezett Felcsútra, ma viszont már együtt edzett a többiekkel, hiszen vasárnap Szombathelyen lesz jelenése a csapatnak a harmadosztályú MÁV Haladás VSE ellen a Magyar Kupában. 

– Gratulálok a bosnyákok ellen nyújtott teljesítményedhez, a magyar válogatott egyik legjobbja voltál, kicsin múlt, hogy a „mennybe is menj”. Van kettős érzésed a meccsel kapcsolatban?

– Nagyon örültem, hogy a kezdőbe kerültem, vártam már a pillanatot, mert utoljára még tavasszal, Koszovó ellen került erre sor. Akkor sikerült betalálnom a kapuba, és titkon most is reméltem, hogy összejön. De ezúttal kifogott rajtam a kapus. Ám mindig a pozitívumokat igyekszem kiemelni, és talán kijelenthetem, hogy pár hibát leszámítva jól ment a játék. Egyedül az eredmény nem klappolt, ezt nagyon bánom.

– A shownak folytatódnia kell, azaz vasárnap kupameccs a Szombathelyi MÁV Haladás ellen. Ezek után nehéz lesz újra felpörögni?

– Nekem mindegy, hogy ki az ellenfél, vagy milyen sorozatban lépünk pályára, a maximumot szeretném nyújtani. Ez mindenki másra is vonatkozik, és ha így lesz, akkor tovább is jutunk, ez nem lehet kérdés, de miután egy meccsen dől el a továbbjutás, nem szabad könnyelműsködni.

– Hogyan készültök konkrétan az ellenfélből?

– Ellenfelünk épp a Puskás II riválisa az NB III-ban, áprilisban győztek is a mieink 5–0-ra Szombathelyen, úgyhogy biztos tudnak majd tanácsot adni Vanczák Viliék.

– Jövő héten pedig végre ismét hazai pályán játszhattok, ráadásul a megyei rivális Fehérvár ellen. Bízzunk benne, hogy sokan kijönnek a meccsre, és hangulat terén ott folytatjuk, ahol a Fiorentina ellen abbahagytuk.

– Nagyon várom azt a meccset is, mindig ki-ki ütközeteket vívunk egymással, sok az ismerős, de vannak új arcok is, érdekes lesz. Mindenkinek van vágya a revansra egy-egy korábbi rosszabb eredmény miatt, úgyhogy ez csak jó meccshez vezethet. De miután hazai pályán még veretlenek vagyunk, ezt a sorozatot nem is szakítanánk meg.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2