
"Egy megújult Astra HFC érkezik hozzánk"
Az ötödik fordulóra készülődő női NB I-es csapatunk edzésén jártunk.
⏲ 2024-09-18
Halászi Kinga tanítványai remek rajtot vettek az idei szezonban. Három meccsből hármat nyertek, majd a nagy rivális MTK otthonában egy pillanatnyi kihagyás miatt botlottak ugyan, de az összkép mindenképpen bizakodásra ad okot. Erről magunk is meggyőződhettünk, amikor kilátogattunk a szerdai edzésre, amelyen minden játékos beleadott apait-anyait.
Következő ellenfelünk eddig még nem szerzett pontot - igaz, a négy vereség közül egyiket az FTC otthonában szenvedte el - de éppen ez teheti veszélyesebbé, hiszen nyilvánvalóan szeretné megszakítani a rossz sorozatot. Ehhez persze a védelmi szekciónknak is lesz egy-két szava. Sudár "hatosunk", Harmat Sára a következőket mondta honlapunknak a soron következő ütközet előtt: "A hatékony nyári felkészülés eredménye az, hogy sikerült megnyerni az első három mérkőzésünket és most is ezt szeretnénk folytatni, hazai pályán. Ami a múlt heti, MTK elleni találkozót illeti, ott is jól játszottunk, megvoltak a helyzeteink, de egy pontrúgásból végül az ellenfél meg tudta őrizni a három pontot. Valójában az a mérkőzés is tovább növelte az önbizalmunkat, mert tudjuk, hogy bármelyik csapatot meg tudjuk verni."
"Mi minden mérkőzéshez úgy állunk hozzá, hogy nyerni szeretnénk. Vannak persze keményebb falatok is, és főleg azért kell óvatosnak lennünk, mert a nyáron javarészt kicserélődtek a csapatok, nincs ez másképp az Astra esetében sem. Nálunk is vannak újonnan érkezők, akik nagyon jól beilleszkedtek és ezáltal úgy érzem, folyamatosan erősödünk, egyre jobban összekovácsolódik a társaság."
"Hogy milyen mérkőzésre számítok az Astra ellen? Valószínűleg uralni tudjuk majd a játékot és nagyon kell majd figyelnünk az ellenfél kontráira. Ha ezt meg tudjuk oldani, akkor meglesz a három pont."
Így legyen.
Egy szív.
Hajrá, Puskás!
Simple Női Liga 5. forduló
2024.09.21. 16:00
Puskás Akadémia FC–Astra HFC
