megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ki-ki meccsre készülnek Dodiék

Ki-ki meccsre készülnek Dodiék

A Budaörssel mindig nagy csatákat vívunk, vasárnap megtörhet az ikszek átka.

Következik a nyolcadik forduló az NB III Észak-nyugati csoportjában, amelynek keretében hazai pályán fogadjuk a budaörsi egyesületet. Az elmúlt években rendre nagy küzdelmet és általában pontosztozkodást hozott a zöld-fehérekkel vívott csata, nem volt ez másképp az előző szezonban sem. Az őszi, idegenbeli 0–0-át 1–1 követte májusban, hazai pályán. Ott Birtalan Botond 20. percben lőtt góljára Vékony Bence adta meg a választ a 72. percben.

Következő ellenfelünk hárommal előttünk áll a tabellán, de az utóbbi három meccsén csak egy pontot szerzett, így vélhetően nem szeretné a véletlenre bízni a dolgot. Csapatkapitányunkat, az idei szezonban már hatodik találatánál járó Magasföldi Józsefet kérdeztük a kilátásokról:

"A Budaörs egy nagyon jó csapat, nyílt, őszinte, támadó futballt játszik évről-évre. Ezért sem könnyű ellenük játszani, viszont a nyílt játékuk számunkra is lehetőségeket teremthet. Kemény munkával készülünk rájuk, szokásunk szerint, szerintem mindenképpen egy jó meccsre van kilátás."

"Apró nüanszokon fog múlni a mérkőzés végkimenetele. A Budaörs játékoskerete nem nagyon változott az elmúlt években, a csapat gerince régóta stabil, másfél éve ugyanaz a szakmai stáb dolgozik náluk, így nem hiszem, hogy túl sok újdonsággal hozakodnának elő. Ettől függetlenül, mint említettem, egy nagyon jó csapatról van szó, rendesen fel kell kötni azt a bizonyos ruhadarabot ellenük."

A Budaörs gólfelelőse, Balajti Ádám hozzád hasonlóan már hat találatnál tart. melyikőtök fog ellépni a másiktól, mit gondolsz?

"Természetesen örülnék neki, ha én, bár Ádi is egy remek labdarúgó, hatalmas rutinnal, nem kell őt bemutatnom. Én mindig csapatban gondolkodom, örülni fogok, ha sikerül betalálnom, de az elsődleges cél, hogy a hétvégén a Budaörsöt csapatként legyűrjük, a három pontot pedig megszerezzük. Mindenképpen el kell kezdenünk felfelé kapaszkodni a tabellán, hiszen az előző két meccs nem éppen úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük. Ez persze nálunk benne van a pakliban. Ötödik éve vagyok itt, hozzászoktam, hogy minden évben egy új csapatot építünk, így vannak hullámvölgyek, ezzel együtt kell élni, de türelmesnek kell lennünk. Ez hozhatja meg a sikert."

NB III. Észak-nyugati csoport 8. forduló

2024.09.22. 11:00

Puskás Akadémia FC II–Budaörsi SC

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2