megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A legjobb védekezés a támadás

A legjobb védekezés a támadás

Női csapatunk játékosa, Palakovics Laura örül annak, ha klasszikus szélső védőt játszhat, mert akkor többet mehet előre, de azt is tudja, hogy szombat délután a Viktória ellen minden fronton jól kell majd teljesítenie.

⏲ 2024-09-26

Palakovics Laura hetedik idényét tölti Felcsúton, ebből már a negyediket az első osztályban. Korábban már a válogatottban is bemutatkozott 22 éves védőnk, aki az idei szezonban gólt is szerzett, még a Szekszárd ellen, de egy évvel ezelőtt épp Szombathelyen is a hálóba talált. Bízik benne, hogy szombaton 16 órától a Viktória otthonában ismét lesz lehetősége rá, hogy az ellenfél kapujánál veszélyeztessen. 

– Valójában hol szeretsz játszani a legjobban?

– Tulajdonképpen mindegy. Nagyon örülök annak, ha szélső védőként számítanak rám. Elsősorban persze a védekezés a fő feladatom ilyenkor, de szeretem azt is, ha a támadásokat is kísérhetem, és akár gólokkal vagy gólpasszokkal segíthetem a csapatot. De a háromvédős felállásban is ugyanúgy szeretek futballozni. Ebbenaz esetben én vagyok a bal oldali védő. De időnként váltunk is, ha úgy hozza a helyzet. 

– Bokor Adri momentán melletted, középen játszik belső védőt, aki korábban inkább a másik szélen volt az „alteregód”. Gyorsan ment az átállás?

– Teljesen mindegy, hogy ki játszik mellettem, mindig a legjobbra törekszem, de persze előny, hogy ismerjük egymás játékát, mert így biztonságot tudunk nyújtani a másiknak. Szóval szeretem a három védős felállást, mert bár így nem mindig tudok felmenni a támadásokkal, azért ha lehetőség adódik, mindig felérek.

– A tavalyihoz képest most milyen meccsre lesz kilátás?

–  A Viktória ellen mindig szeretek játszani, biztos hogy hajtós meccs lesz. Jó összecsapásra számítok, ők is mindent meg fognak tenni azért, hogy pontot szerezzenek, de nem fogjuk hagyni magunkat.

– Sok helyzetet puskáztunk el legutóbb az Astra ellen, bár a kapusuk is nagyokat védett. Lehet javítani a helyzetkihasználáson egy hét leforgása alatt?

–  Türelmesen, nagyobb koncentrációval és jó döntéshozatalokkal ki tudjuk használni a helyzeteinket.

– Szombaton fejjel vagy lábbal fogsz többet veszélyeztetni?

– Remélhetőleg fejjel is és lábbal is, mindegy, csak gól legyen belőle. Nagyon szeretnék már egy fejesgólt. Az elmúlt meccseken voltak helyzeteim, amelyeket nem sikerült érvényesítenem. Eljött hát az ideje.

– Jövő héten jön a Fradi, méghozzá TV-s meccsen, így ismét a Panchóban léphettek pályára. Nagy ütközet lesz?

–  Biztos, hogy kemény meccs várható. Külön öröm, hogy a Pancho Aréna ad helyet ennek az összecsapásnak. A Ferencváros ellen mindig nehéz dolgunk van, de ismét mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy sikeresek legyünk.

– Mit kell tenned ahhoz, hogy újra válogatott meghívót postázzanak neked?

– Magabiztos játék minden meccsen, jobb döntések, nagyobb koncentráció. Sajnos az elmúlt időszakban nem úgy játszottam, ahogy azt magamtól elvárom, de minden edzésen próbálom a maximumot nyújtani, és hiszem, hogy ez a mérkőzéseken is meg fog mutatkozni. Ha minden rendben lesz, akkor nyugodt szívvel várom majd az újabb meghívót.

Hajrá, lányok!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2