
Saldanha és a cserék döntötték el a meccset
Egészen a brazil pályára lépéséig döntetlenre állt a Ferencváros elleni rangadó, háromgólos vereséget szenvedtünk.
⏲ 2024-09-29
Vasárnap este 18 órakor került sor arra a találkozóra, amelynek a mi részünkről a bajnoki tabella első helyének megerősítése, vendéglátóink esetében pedig egyrészt a legnagyobb rivális féken tartása, másrészt talán az európai kupában elszenvedett kudarc feledtetése volt az elsődleges tétje. Brandon Ormonde-Ottewill kisebb sérülés miatt ezúttal nem került a keretbe, Nagy Zsolt így eredeti posztján, a védelem bal oldalán kapott helyet. Bátran kezdtünk, az első helyzeteket is mi alakítottuk ki. A 3. percben Duarte tesztelte 24-ről Dibusz Dénest, majd egy percre rá Maceiras bőrözte be Abu Fanit a jobboldali szögletzászlónál, középre adott, Nissilä 9 méterről lőtt, Cissé blokkolt.
A Fradi igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, a 14. percben jött az első komolyabb hazai lehetőség, Varga Barnabás fordult le az emberéről, a baloldalon felfutó Gruber Zsomborhoz passzolt, egykori akadémistánk pedig a középen érkező Abu Fanit hozta játékba, aki 15 méterről kapásból lőtt, centikkel a bal kapufa mellé. Két perc múlva már Maceiras nyeste be a labdát jobb oldalról, Soisalo az ötösnél tovább csúsztatta, de nem volt érkező, pedig Dibusz csak nézte a gólvonal előtt elsüvítő játékszert. A következő akcióból szintén gólt szerezhettünk volna, Nissilä ugratta ki remekül Jakov Puljicot, aki csaknem tiszta helyzetben, 14 méterről lövés helyett a mellette érkező Plsekhez passzolt, de sajnos pontatlanul, így oda lett a lehetőség.
A 26. percben gyönyörű labdakihozatal után Jonathan Levi lőtt „a’lá Robben” a tizenhatos jobb sarkánál, de nem helyezte túl jól, így Dibusz lekapcsolta a labdát. Adama Traoré is letette a névjegyét a 27. percben, húszméteres lövése veszélyesen süvített keresztbe, de végül a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. Jó iramú mérkőzést láthatott a publikum, amelyben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de a támadások építésében – hadd beszéljünk kicsit haza – a mi részünkről jóval több volt a tudatosság. A 42. percben hatalmas helyzet maradt ki. Szabadrúgáshoz jutottunk a tizenhatos előtt közvetlenül. Levi állt a labda mögé, gyönyörűen tekerte el a sorfal mellett a jobb felső irányába, de Dibusz megnyúlt a levegőben és a kapufára pöckölte a bőrt.
Egy sokkal aktívabb Ferencváros futott ki a gyepre a fordulás után, a 48. percben dermedten figyeltük, ahogyan Ben Romdhane az alapvonaltól egy méterre középre suhintja a labdát, de az szerencsére elment mindenki előtt, Abu Fani kicsivel maradt le róla. Folytatódtak a hazai rohamok, az 53. percben Traoré lőtt középről, 16 méterről, Pécsinek nem okozott gondot. A Fradi igyekezett lenyelni a labdát, ritkán jutottunk hozzá, de amikor tehettük, próbáltuk azt pontosan, s nem egyszer tetszetősen megjátszani. Így történt a 64. percben is, amikor Maceiras csapott le egy labdára, a tizenhatosig robogott vele, megcélozta a hosszú alsót, de Dibusz hárított, majd a kipattanót Nagy Zsolt rúgta a bal felső irányába, de pontatlanul.
A 65. percben hármas cserére szánta rá magát a hazai edző. Saldanha, Kehinde és Zachariassen állt be, a brazil támadó pedig egy perc múlva vezetéshez juttatta csapatát. Kehindében akadt el egy labdánk, aki felhozta a labdát a térfelünk közepére, majd indította Saldanhát, a friss igazolás pedig Nagy mellett a menteni igyekvő Pécsi felett, félmagasan a kapu közepébe helyezett. (1–0)
A brazil gólvágó a 73. percben is betalálhatott volna, de akkor 17 méterről a felső léc fölé csavart. Az ellentámadásból meglehetett volna az egyenlítés, Soisalo a tizenhatosra jobbról betörve, kissé kisodródott helyzetben lőtt, de lecsúszott a labda a lábáról. A 77. percben a zöldek megrúgták a második góljukat is. Pécsi késlekedett játékba hozni a társakat, az ötös sarkánál megtámadta őt Kehinde, a labda Saldanhához pattant, aki a rövid alsóba lőtte az ajándékba kapott játékszert. (2–0)
Nem volt vége a Saldanha-parádénak, a 81. percben Zachariassen adott be balról, a brazil estében, félfordulatból, ritkán látható mozdulattal, talán a vádlijával juttatta a hálóba a labdát. (3–0)
Továbbra sem álltunk be védekezni, de vendéglátóink teljesen megnyugodtak a biztos vezetés tudatában, így a korábbi hibaszázalékukat is jelentősen korrigálni tudták. Több helyzet már nem esett, háromgólos vereséget szenvedtünk, a Ferencváros cseréi eldöntötték a mérkőzést.
KÉPGALÉRIA ITT
OTP Bank Liga 8. forduló
2024.09.29., Pancho Aréna
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC 3–0 (0–0)
Vezette: Bogár Gergő
Gól: Saldanha (66., 77., 81.)
Sárga lap: Maiga (41.), ill. Maceiras (44.), Favorov (81.), Stronati (84.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Civic (Ramirez 88.), Gustavo, Cisse, Gartenmann – Abu Fani (Pappoe 88.), Maiga – Ben Romdhan – Traoré (Zacharieassen 65.), Varga B. (Saldanha 65.), Gruber (Kehinde 65.)
Puskás Akadémia FC: Pécsi – Nagy, Stronati, Golla, Maceiras – Plsek, Duarte – Nissila, Levi (Favorov 77.), Soisalo (Kerezsi 77.) – Puljic (Colley 70.)
