megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Simple Női Kupa: Irány a legjobb nyolc!

Simple Női Kupa: Irány a legjobb nyolc!

Felnőtt női csapatunk szombaton, a Honvéd ellen kezdi meg az idei menetelést.

Halászi Kinga tanítványai a 4. fordulóban csatlakoznak az egyre fogyatkozó kupamezőnyhöz, a tét a legjobb nyolcba kerülés. Az ellenfél az NB I-es újonc kispesti alakulat lesz, ami történelmi esemény, hiszen tétmérkőzésen még nem találkozott a két csapat.

Az esélyek latolgatásához a piros-feketék eddigi, hat bajnoki fordulóban nyújtott teljesítménye adhat számunkra kapaszkodót. Kupaellenfelünk a KÉSZ-St. Mihály és az MTK elleni vereség után az Astra ellen gyűjtötte be első pontjait. A Viktoria FC elleni, idegenbeli ikszet és a Fradi elleni, hazai pályán elszenvedett, 3–1-es vereséget egy négygólos, Soroksár elleni, szintén otthoni környezetben aratott siker követte a múlt heti fordulóban, amiből biztosan merítettek erőt a Martin Masaryk által irányított együttes tagjai. A Honvéd legjobb góllövője Csuhai Vivien, aki jelenleg négy találatnál tart. Nálunk jóval egyértelműbb a helyzet, hiszen az MTK elleni, 1–0-s botlást leszámítva csupa győzelmet számolhat a csapatunk, ami önbizalomra természetesen adhat okot, persze csak egészséges mértékkel.

Halászi Kinga vezetőedző: „A Simple Kupa mindig egy speciális lelkületű megmérettetés, hiszen itt nem lehet hibázni. Szeretnénk végre nagyobb százalékban kihasználni a lehetőségeinket, ami remélem ezúttal sikerülni is fog. Tudjuk, hogy a Honvéd egy masszív csapat, de úgy gondolom, a saját kezünkben lesz a továbbjutás kérdése. Aki most számításba jöhet, mindenki egészséges, készen állunk az ütközetre!”

....amit már mi is alig várunk. Sok sikert, lányok!

FIGYELEM! A mérkőzést az MLSZ Youtube-csatornája élőben közvetíti!

Egy szív. Hajrá, Puskás!

Simple Női Kupa 4. forduló

2024.10.05. 16:00 Puskás-pálya

Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Paks VS PUSKÁS

VS

április 19. | 20:30 | Fehérvári úti sporttelep

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC  2–0
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U15  1–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  3–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  2–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  2–2
Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE  2–1
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  0–2