megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Még jobbak akarunk lenni

Még jobbak akarunk lenni

Wojciech Golla újabb kemény ütközetre számít az Újpest FC-vel szemben, de mindenképp javítani szeretne társaival a Diósgyőr elleni bajnoki után.

Túl vagyunk a bajnokság első körén, hiszen a tizenegyedik fordulót rendezték múlt hétvégén az OTP Bank Ligában. Hogyan értékelnéd az elmúlt időszakot?

Annyi biztos, hogy sokkal jobban kezdtünk, mint tavaly, aminek természetesen nagyon örülök, de ha a múlt heti bajnoki eszembe jut, még mindig bosszant, hogy nem tudtuk mindhárom pontot begyűjteni a Diósgyőr ellen a Pancho Arénában. Győznünk kellett volna.

Ami a hátsó alakzatunkat illeti, kilenc kapott góllal második helyen állunk ebben a rangsorban a Ferencváros mögött. Védőként elégedett vagy ezzel a számmal?

Abból a kilencből jó néhány találat elkerülhető lett volna, úgyhogy ezzel kapcsolatban is akad bennem némi hiányérzet. De tény, hogy nem mutat rosszul ez a statisztika. Mi azon dolgozunk, hogy még kevesebb hibával hozzuk le hátul a meccseket, és akkor biztosan lesz ez még jobb is.

A következő fordulóban az Újpestet fogadjuk hazai pályán. A lilák ellen indítottuk az évadot még júliusban, és végül 2-1-es sikert könyvelhettünk el a Szusza Ferenc Stadionban. Hogyan emlékszel vissza arra a találkozóra?

Egyáltalán nem volt könnyű dolgunk, fordulatos meccs volt. Mindkét csapat keményen küzdött, és végül Lamin duplájának köszönhetően mi ünnepelhettünk. A játék alapján úgy tűnt, hogy az akkor még formálódó Újpest is tökéletesen készen állt a szezonrajtra, azóta pedig jó néhány poszton erősíteni tudtak a lilák, úgyhogy újabb kemény ütközetre számítok ellenük. Biztos, hogy érdekes mérkőzés lesz. Hazai környezetben egyértelműen a győzelem a cél számunkra, és mi mindent meg is teszünk majd a pályán, hogy itthon tartsuk a három pontot.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

november 9. | 17:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–1
Kolorcity Kazincbarcika SC - Puskás Akadémia FC  1–3
Bicske - Puskás Akadémia FC II  1–0
Felcsút SE U13–Paksi Futball Club  2–0
Felcsút SE U12–Paksi Futball Club  5–1
Puskás Akadémia U14–Illés Akadémia  3–2
Puskás Akadémia FC II - Veszprém  1–2
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
DVSC - Puskás Akadémia U17  1–0