
Megvertük a Paksot, a tabella élén telelünk!
Élvezetes, végig nyílt mérkőzésen a több helyzetet kidolgozó csapat húzta be a három pontot, 3–1-re nyertünk.
⏲ 2024-12-14
Csípős hidegben és jó hangulatban kezdődött a szezon utolsó találkozója. A mieinknél az eltiltott Wojcziech Gollát Markgráf Ákos helyettesítette. Az első percekben a vendégek alakítottak ki lehetőségeket, előbb egykori akadémistánk, Skribek Alen tesztelte Pécsi Ármint 18 méterről, kissé jobbról, majd Vécsei Bálint próbálkozott csaknem ugyanonnan. Az első lövés a kapus kezében, a második az oldalhálóban kötött ki. A 10. percben Lamin Colley kis híján betalált, Jonathan Levi ívelt be balról, az ötös előtt centerünk belepörgetett, a labda a bal alsó felé tartott, Simon Barnabás szép vetődéssel piszkálta szögletre.
Egy perccel később Patrizio Stronati vétette magát észre egy 15 méteres, ballábas lövéssel, ezt is védte a paksi kapus. Ismét Colley került helyzetbe, Kinyik Ákossal a „hátán” tört volna kapura, de Simon felszedte előle a labdát. A másik oldalon pár perccel később Tóth Barna lépett ki veszélyesen, Szolnoki Roland szépen kísérte ki a hívatlan vendéget. Nem volt megállás, futószalagon kezdtük kidolgozni a helyzeteket. A 17. percben újfent Colley tört be a tizenhatosra bal oldalról, középre adott, az érkező Levi épp Simon kezei közé küldte a labdát. A 21. percben is betalálhattunk volna, Mikael Soisalo az ötös jobb sarkához közel átívelt a túloldalra, most Markgráf Ákos zúdította kapura a játékszert, egy védő belevetődött az életerős lövésbe.
Jött a 30. perc és egy újabb Puskás-helyzet. Soisalo most laposan adott be, Levinek kicsit a háta mögé érkezett a labda, de így is kapura tudta tenni, Simon megint nagyot védett. A 33. percben aztán Pécsinek akadt ismét dolga. Skribek szabadrúgását hatalmas bravúrral szedte ki a bal felsőből. Kisvártatva Osváth Attila próbálkozott 24 méterről, ez nem volt annyira pontos, mint az előző, de Pécsinek azért itt is meg kellett nyúlnia a levegőben. A 40. percben viszont Vécsei előtt hatalmas esély kínálkozott, de a paksi támadó a röviden kifejelt labdát 11 méterről a jobb alsó mellé lőtte. Az első játékrészben az utolsó szó mindenesetre a miénk volt, Quentin Maceiras tűnt fel a tizenhatoson belül és jobbal nem sokkal a rövid felső mellé bombázott.
A fordulás után visszavettek a nagy rohanásból a csapatok, majd hosszú néhány percig állt a játék, miután Vécsei sérült meg, a tizenkétszeres válogatott játékost a korábban nálunk is megfordult Balogh Balázs váltotta. Néhány perc múlva ismét megállt a játék, de egészen más okból. A ziccerbe kerülő Nagy Zsoltot rúgta hasba Ötvös Bence, miután Joe túljutott rajta. A bíró előbb „továbbot” intett, de a VAR megállapította a teljesen nyilvánvaló szabálytalanságot. A sértett állt a labda mögé és ballal az elmozduló Simon mellett a kapu közepébe helyezett. (1–0)
Pár perc elteltével egyenlíthetett volna a Paks, de Osváth balról a bal felső mellé tekert. A 67. percben viszont már összejött nekik, Osváth balról ívelt be, Windecker Tóth Barnához fejelte a labdát, ő pedig közelről a kapuba lőtt. (1–1)
Nyomni kezdett a Paks, a korábbiakhoz képest jóval többet volt a labda a mi térfelünkön, mi pedig egyre inkább a kontrákban bízhattunk. Illetve a csereként beállt Jakub Plsek jobb lábában. Cseh játékosunk a 81. percben Nagy Zsolttól kapott remek passzt, egyet tolt rajta, majd 18 méterről a jobb alsó sarokba zúdított. (2–1)
És még mindig nem volt vége! Soisalo húzta meg a védője mellett, jobbal szépen tette kapura a labdát, az a kapufáról kivágódott, Joe ismételt, és ballal a jobb felső sarkot nem sokkal hibázta el. A 88. percben aztán megadtuk a kegyelemdöfést az atomvárosi gárdának. A végig remekül játszó Markgráf hozta játékba Colleyt, aki az ötös bal sarka elől a kapus lába között a hálóba helyezett. (3–1)
A hosszabbításban még Joe szerezhetett volna újabb gólt, megcsinálta a nehezét, gyönyörűen játszotta magát tisztára középen, de amikor már csak a kapussal állt szemben, jobbal a léc fölé emelt. Ez persze nem von le semmit a mérkőzés és un bloc az őszi szezon értékéből, csapatunk remek teljesítményt nyújtott ezen az estén és az idei kiírás első felében, így megérdemelten vezeti a tabellát, februárig legalábbis mindenképpen. A továbbiakkal kapcsolatban bizonyára egyre több Puskás-szurkoló dédelget merész álmokat. Legyen hát szép a téli álmunk és bízzunk a sikeres tavaszi folytatásban!
Szép volt, fiúk!
Hajrá, Puskás!
OTP Bank Liga 17. forduló
2024.12.14. Pancho Aréna
Puskás Akadémia FC–Paksi FC 3–1 (0–0)
Vezette: Bognár Tamás
Sárga lap: Nagy Zs. (82.), Plsek (83.), Colley (88.), ill. Ötvös (59.), Kinyik (82.)
Gól: Nagy Zs. (b. 59.), Tóth (67.), Plsek (82.), Colley (88.)
Puskás Akadémia FC: Pécsi – Szolnoki, Markgráf, Stronati, Maceiras – Favorov, Nissilä – Soisalo (Kerezsi 81.), Levi (Plsek 71.), Nagy – Colley
Paksi FC: Simon – Osváth, Ötvös, Kinyik, Vas, Silye (Böde 61.) – Skribek (Győrfi 53.), Vécsei (Balogh 53.), Windecker – Horváth (Mezei 46.), Tóth
Helyezés | Csapat | Mérkőzés | Győzelem | Döntetlen | Vereség | Lőtt gól | Kapott gól | Gólkülönbség | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FERENCVÁROSI TC | 28 | 16 | 8 | 4 | 52 | 25 | 27 | 56 |
2 | PUSKÁS AKADÉMIA FC | 28 | 16 | 5 | 7 | 45 | 31 | 14 | 53 |
3 | PAKSI FC | 28 | 15 | 7 | 6 | 60 | 41 | 19 | 52 |
4 | ETO FC GYŐR | 28 | 11 | 10 | 7 | 42 | 33 | 9 | 43 |
5 | MTK BUDAPEST | 28 | 12 | 6 | 10 | 47 | 38 | 9 | 42 |
6 | DVTK | 28 | 10 | 9 | 9 | 36 | 43 | -7 | 39 |
7 | ÚJPEST FC | 27 | 8 | 10 | 9 | 30 | 37 | -7 | 34 |
8 | FEHÉRVÁR FC | 28 | 8 | 7 | 13 | 33 | 40 | -7 | 31 |
9 | DVSC | 28 | 8 | 5 | 15 | 47 | 54 | -7 | 29 |
10 | ZTE FC | 28 | 7 | 8 | 13 | 34 | 41 | -7 | 29 |
11 | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 28 | 7 | 6 | 15 | 25 | 48 | -23 | 27 |
12 | KECSKEMÉTI TE | 27 | 4 | 9 | 14 | 27 | 47 | -20 | 21 |
