
Elő-karácsonyozott a Puskás-család
Beszámoló hagyományos évzáró ünnepségünkről.
Akadémia
#pask #karacsonyiunnepseg #evzaro #meszaroslorinc #puskasakademia #aldottkaracsonyt #20232024⏲ 2024-12-20
Ismét ünnepi "ruhát" öltött a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont labdajátékcsarnoka, hogy az év(tized)ek alatt kialakult szokáshoz híven nem sokkal Karácsony előtt helyt adjon intézményünk évzáró ünnepségének. Az egybegyűlteket a Puskás Akadémia Kuratóriumának elnöke, Mészáros Lőrinc köszöntötte, aki felidézte a 2023/2024-es szezon legszebb pillanatait, első csapatunk és utánpótlás alakulataink dobogós helyezéseit, majd méltatta az egymás után harmadszor is Európa-bajnoki résztvevő magyar válogatott alapembereinek számító, Puskás-nevelésű játékosokat.
Mészáros Lőrinc hangsúlyozta: a Puskás Akadémia sikerének legjobb fokmérője az, hogy az itt nevelkedett labdarúgók közül minden évben vannak olyanok, akik bekerülnek a saját korosztályuknak megfelelő válogatottakba, s többen közülük ott alapemberekké válnak. A kuratóriumi elnök beszédének végén külön köszönetet mondott a Puskás Akadémia Felügyelőbizottságának elnöki tisztjét betöltö Jakab Jánosnak, akihez több évtizedes barátság fűzi, s elévülhetetlen érdemei vannak az intézmény létrejöttében, illetve az eddig elért eredményekben. Az elnöki köszöntő után a vendégek megtekinthették az előző szezon legemlékezetesebb góljaiból készült videó-összeállítást, majd következett a különdíjak átadása. A legjobb játékosokat, tanulókat és edzőket, a 10 és 15 éve itt szolgáló munkatársakat Mészáros Lőrinc, Tima János Főigazgató, Tóth Balázs Klub-és akadémiaigazgató, dr. Kiss Zoltán Kollégiumigazgató és Mácsodi Ferenc, az Öregdiák Központ vezetője köszöntötte.
Ebben az évben is folytattuk a szép hagyományt, akadémistáink egy közös énekléssel tették még meghittebbé az ünnepi estét. Ezúttal sem hiányozhattak a finom falatok, a svédasztalos vacsorapult mellett kötetlenebb formában folytatódott az ünnepség. Mindenkinek áldott Karácsonyt, boldog új évet és jó pihenést kívánunk! Találkozzunk ismét az új esztendőben!
