
VIDEÓ: Íme az év női utánpótlás játékosa!
Tuza Petra úgy érzi, életének legjobb döntése volt, hogy csatlakozott a Puskáshoz.
⏲ 2024-12-27
A 2023/2024-es idényben a felnőtt bajnokságban és a női U19-es válogatottban is maximálisan megállta a helyét a védekező és a támadó szekcióban is bevethető, saját nevelésű játékosunk, Tuza Petra. A Simple Ligában tavaly negyedik helyen végzett csapat alapembereként tizenhat alkalommal volt kezdő, négyszer csereként segítette társait és mindössze egy mérkőzésen nem lépett pályára. Petra a gólgyártásból is szépen kivette a részét, négyszer zörgette meg az ellenfél hálóját. Emellett az U19-es női Európa-bajnokság selejtezőjében háromszor is magára öltötte a címeres mezt, Olaszország, Franciaország és Észak-Írország ellen. Tuza Petrával az évzáró ünnepségen készítettünk interjút, miután átvette a női NB I Legjobb saját nevelésű játékosának járó díjat, amihez ezúton is gratulálunk!
