
Döntetlen az első felkészülési meccsen
Első csapatunk Mondovics Kevin góljával szerzett vezetést a Wolfsberger AC ellen, majd büntetőből egyenlítettek az osztrákok.
⏲ 2025-01-16
Az osztrák Bundesliga tabellájának negyedik pozícióját elfoglaló Wolfsberger AC ellen lépett pályára NB I-es csapatunk az év első felkészülési mérkőzésén. Mikael Soisalo jobboldali beadásaival már a találkozó legelején veszélyeztettünk, majd a 10. percben már lövésig is eljutottunk, ám Nagy Zsolt célt tévesztett, nem sokkal később pedig Kerezsi Zalán fejese is elkerülte az ellenfél kapuját.
Az első félóra végén a játékvezető tizenegyest ítélt a javunkra, miután Mamadou Diabate kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül. Nagy Zsolt állt oda a büntetőhöz, és a kapu baloldalát vette célba, Nicolas Polster kapus viszont résen volt, és hárította a lövést. A kipattanóból válogatott szélsőnk újra próbálkozhatott, de ezúttal Nicolas Wimmer blokkolt, majd érkezett Mondovics Kevin, és a kapu előtti kavarodást kihasználva a hálóba küldte a labdát (1-0).
Sokáig nem örülhettünk a vezetésnek, hiszen a túloldalon Laros Duarte szabálytalansága miatt az osztrákok is büntetőhöz jutottak, amelyet Thierno Ballo értékesített (1-1). A félidő hajrájában egy Soisalo-beadás után újra Nagy Zsolt tüzelt, válogatott szélsőnknek azonban ezúttal sem sikerült eltalálnia a kaput. A játékrész utolsó helyzetét pedig az osztrákok dolgozták ki, ám Angelo Gattermayer sem tudta kihasználni a lehetőséget, így 1-1-es döntetlennel vonulhattak szünetre a felek.
A második félidőre öt helyen változtatott a kezdőn Hornyák Zsolt vezetőedző: Pécsi Ármin, Wojciech Golla, Patrizio Stronati, Markgráf Ákos, valamint Urho Nissilä is pályára lépett a fordulást követően. A második játékrészben húsz percet kellett várni az első komolyabb lehetőségre, a Wolfsberger jutott el kapufáig, majd újabb cserék következtek: Quentin Maceiras-t Orján Roland váltotta a védelem jobboldalán, illetve Lamin Colley érkezett Duarte helyére. Gambiai csatárunk nem is vesztegette az időt, szinte azonnal helyzetbe került az osztrák kapu előtt, ám miután megharcolt a labdáért Chibuike Nwaiwuval, végül lövésével célt tévesztett. Öt perccel később Nissilä szögletét Jakub Plsek fejelte mellé, majd Soisalo próbálkozott meg egy lapos átlövéssel, de finn szélsőnknek sem sikerült eltalálnia a kaput. A 78. percben Pécsi mutatott be látványos védést, a hajrában pedig újra mi veszélyeztettünk, amikor Nagy Zsolt baloldali beadása után Polster kapus a csereként pályára küldött Artem Tiscsuk elé ütötte a labdát, fiatal támadónk azonban nem tudta gólra váltani a lehetőséget. Nem sokkal később Plsek is eldönthette volna a meccset, de kapu fölé tüzelt. A ráadásban egy piros lap is villant osztrák oldalon egy kemény belépő után, de az eredmény már nem változott, így 1-1-es döntetlennel ért véget az első felkészülési mérkőzésünk a spanyolországi edzőtáborban a Wolfsberger AC ellenfeleként.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés:
Puskás Akadémia FC – Wolfsberger AC 1-1 (1-1)
Banús Football Center, Marbella
Puskás Akadémia FC: Markek (Pécsi, a szünetben) – Maceiras (Orján 68’), Szolnoki (Golla, a szünetben), Umathum (Stronati, a szünetben), Nagy Zs. – Plsek, Duarte (Colley 68’) – Soisalo (Tiscsuk 80’), Levi, Kerezsi (Markgráf, a szünetben) – Mondovics (Nissilä, a szünetben)
Gól: Mondovics 33’ ill. Ballo 38’ (büntető)
A PUSKÁS AKADÉMIA FC JANUÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA:
Edzőtábor: január 12.–24., Spanyolország
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK:
Január 16.: Puskás Akadémia FC – Wolfsberger AC (osztrák) 1-1 (1-1)
Január 20.: Puskás Akadémia FC – Hammarby IF (svéd)
Január 23.: Puskás Akadémia FC – Seattle Sounders FC (amerikai)
