
„Minden erőmmel a tehetséges labdarúgókat akarom segíteni”
Bemutatjuk U14-es csapatunk vezetőedzőjét, Békési Márkot.
⏲ 2025-01-23
Békési Márk 2023 nyarán érkezett a Puskás Akadémiára, az U15-ös alakulatnál másodedzőként kezdett, majd egy évvel később már vezetőedzőként vette át a „belépő korosztályt”, vagyis U14-es csapatunkat. A társaság szépen formálódik a keze alatt igazi közösséggé, megfelelően illusztrálja ezt a bajnoki tabellán elfoglalt második helyük.
Már folyik a tavaszi alapozás, kezdjük mi is az alapoknál, hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással? Az anyatejjel szívtad magadba?
Szüleim indítottak el az úton. Édesapám atletizált, hétéves voltam, amikor elvittek a MISI-hez, vagyis a miskolci sportiskolába, onnan kerültem át a Diósgyőrhöz, valójában DVTK-nevelésnek tartom magam. Később, már 15 évesen átkerültem az ország nyugati felébe, Zalába, ott folytattam a futballt.
Mikor döntötted el, hogy edző leszel?
Talán U14-es lehettem, amikor ez először megfogalmazódott bennem. Az is hozzátartozik, hogy ért néhány csalódás, nem mindig éreztem magam mögött a megfelelő edzői támogatást. Elhatároztam, hogy ha megadatik, én ezt biztos másképpen fogom csinálni. Annyira azonban nem foglalkoztatott ez a kérdés, nem „görcsöltem rá”, ahogyan mondani szokták. Igyekeztem megélni az általam oly szeretett futball minden szépségét, amit csak a pálya nyújthatott számomra. Nem biztos, hogy ez a legjobb út, ismerek magamnál jóval ambiciózusabb fiatalokat, de én nem voltam annyira előre tervező ezen a téren. Igen fiatalon, a Hévíz SK játékosaként bemutatkoztam az NB III-ban, majd szögre akasztottam a csukát és 18 évesen beiratkoztam a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Karára. Amikor befejeztem a tanulmányaimat, egyfajta ürességet éreztem magamban és elhatároztam, hogy edzői pályára lépek. Előtte még a sportdiplomáciai tanulmányokat is elvégeztem.
Mennyire volt hosszú a Puskás Akadémiáig vezető utad?
2017-ben kezdtem el az edzősködést egy kis klubnál, a Goldball ’94 FC-nél. Kisebb korosztályokkal indultam, bejártam a szakmai ranglétrát, s amikor megalakult a Barca Academy Hungary, első körben jelentkeztem és fel is vettek. Ott nagyon sokat tanultam. Két év után a Kelen SC-hez kerültem, majd újabb két év elteltével érkeztem meg a Puskás Akadémiára.
Milyen típusú edzőnek tartod magad?
Szókimondó típus vagyok, de ha a helyzet úgy kívánja, inkább a diplomatikus utat választom. Ugyanakkor a jelenben élek, aki mindig az adott feladatra koncentrál és efelé terelem a rám bízott fiatalokat is. A gyerekeknek mindig tudniuk kell, hogy hol van a határ, de hogy kinél melyik a célravezetőbb eszköz, az személyenként eltérő lehet. Ez egy izgalmas feladat, ami engem is motivál.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy kifejezetten intelligens társaság került a kezem alá, akik értik és átérzik azt, amit mondok nekik. Természetesen a mögöttünk hagyott félévben előfordultak olyan esetek is, amikor képletesen kicsit oda kellett csördítenem, de ez teljesen normális velejárója a mindennapi munkának és a személyiségfejlődésnek, amin a fiatalok átmennek. Sok helyről érkeztek ide az akadémiára, feszegetik a határokat, de aztán szépen irányba állnak.
Mi nálad a vörös posztó?
Ha valaki nem tanúsít megfelelő tiszteletet a társai iránt, illetve az öltöző rendjének be nem tartása. Volt néhány kihágás ezen a téren, ezt igyekeztünk csírájában elfojtani. A pályán az érzékeny pontom az, ha egy játékos nem ad bele apait-anyait, ha nem végzi teljes alázattal a munkáját. A lébecolást nem tűröm, nem tűrhetem. A fiatal labdarúgók számára ez a napi kilencven perc a minden. Bármit, amit ilyenkor elszalasztanak, soha többé nem kapják vissza.
Ha foci, akkor....
Nem is lehet kérdés, a spanyol stílus! Konkrétan a Luis de la Fuente Castillo-féle válogatott stílusa, az áll hozzám a legközelebb!
Fent az idol, lent a követő, le se tagadhatnák egymást!
Nyolc év utánpótlás edzői tapasztalat már bőségesen elég lehet ahhoz, hogy megfogalmazódjanak Benned távlati célok is, melyek ezek?
Természetesen vannak elképzeléseim, de ezek közül a legtöbb olyan, hogy csak akkor beszélhetek róluk, amikor közel kerülök hozzájuk. Ami a közvetlen céljaim között szerepel és publikus: a felnőtt korosztályban is kipróbálnám magam.
Mit értesz siker alatt?
Ez mindig egy fogós kérdés. A jelenlegi csapatommal azt, hogy minél előbb beilleszkedjenek, összekovácsolódjanak, felvegyék az akadémia ritmusát, mindezt úgy, hogy a tanulmányaikat sem hanyagolják el. Ők Puskás-játékosok, ők akarjanak lenni a legjobbak, a pályán és a tanulásban egyaránt, a pihenőidőt leszámítva a napnak ne legyen egyetlen olyan mozzanata sem, amit nem teljes odafigyeléssel töltenek el! Az én értelmezésem szerint ez a siker útja.
