
Egy gól döntött a Fehérvár javára
Vereséggel indítottuk a tavaszi szezont, csak lesgólig jutottunk a Sóstóiban.
⏲ 2025-02-01
A mieink a tabella éléről, a vendéglátók a hetedik pozícióból várták a kezdő sípszót Székesfehérvárott, az NB I-es pontvadászat tavaszi szezonja első felvonásának második mérkőzésén. Az első percek ismerkedős hangulatát gyorsan felváltotta a lehetőségek rövid ciklusa. Pécsi Árminnak az ötödik perc elején máris védenie kellett, Katona Mátyás vette célba tizenhat méterről a bal felső sarkot, nem túl pontosan. Két perc múlva már Lamin Colley lépett ki középen egyedül, de Szerafimov hátulról becsúszva mentett. Ismét a Vidi veszélyeztetett, Milicsevics a tizenhatos bal sarkától lőtt a jobb kapufa mellé.
Eltelt újabb két perc, az élesebbnek tűnő hazai csapat pedig megszerezte a vezetést. Stefanelli tört be baloldalról a tizenhatosra, középre tett labdáját Katona Mátyás szép mozdulattal sarkazta a hosszú alsóba. (1–0)
A 20. percben elveszítettük csapatkapitányunkat, Szolnoki Roland egy rossz mozdulatot követően a bal térdéhez kapott és azonnal cserét kért. Artem Favorov állt be a helyére, akihez egyébként az első kapura lövésünk is fűződik, mégpedig a 23. percben, bár az irányzék nem volt a legjobb. A gólt követően visszaesett az amúgy sem túl pörgős iram, viszont egyre többet volt nálunk a labda. A 37. percben ismét Favorov vétette magát észre egy szabadrúgásnál. Ez a 19 méteres löket már sokkal jobban nézett ki, mint az előző kísérlet, veszélyesen csapódott lefelé, de végül picivel a jobb felső sarok fölött hagyta el a játékteret. A másik oldalon Pető Milán lőtt 25 méterről a jobb alsó mellé.
A 40. percben Quentin Maceiras hozta fel a labdát, a tizenhatoshoz közeledve jobbról a jobb kapufa előtt érkező Nagy Zsolthoz továbbított, de az ötösnél érkező Colley akár magáénak is érezhette a passzt, így megpróbálta ráfejelni, mellé.
A fordulás után ismét eltelt öt perc és jött az első helyzet, mégpedig Joe révén. Válogatott klasszisunk 12 méterről fejelt kapura, Dala Martin óriási vetődéssel piszkálta ki a labdát a jobb felső sarokból. Az 53. percben Milicsevics bal oldali beadását Stefanelli passzolta Pécsi kezébe. A 64. percben Nagy Zsolt szerzett ballal egy rá jellemző, nagy gólt, de sajnos leshelyzet előzte meg a szituációt, így a VAR elvette a találatot.
Kemény belépők, sárga lapok, cserék és állandósuló Puskás-mezőnyfölény jellemezte a mérkőzés utolsó negyedét, csak a helyzetek hiányoztak. A véghajrában még Mondovics Kevin és új szerzeményünk, a ghánai Joel Fameyeh becserélésével próbált valamit változtatni Hornyák mester, de a Fehérvár foggal-körömmel védekezett, így ezen a mérkőzésen nem sikerült feltörni a piros-kék reteszt.
OTP Bank Liga 18. forduló
2025.02.01. Székesfehérvári Sóstói Stadion
Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC 1–0 (1–0)
Vezette: Pintér Csaba
Gól: Katona (13.)
Sárga: Holender, Csongvai, Huszti, Milicsevics, ill. Colley, Golla, Maceiras
Fehérvár FC: Dala – Holender, Huszti, Csongvai, Serafimov, Milicsevics – Melnyik, Szabó (Simut 79.) – Katona (Kovács M. 61.), Stefanelli (Bedi 85.), Pető (Kalmár 61.)
Puskás Akadémia FC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf – Szolnoki (Favorov 20.), Levi, Nissilä (Mondovics 84.) – Soisalo (Vékony 73.), Colley (Fameyeh 84.), Nagy Zs.
Helyezés | Csapat | Mérkőzés | Győzelem | Döntetlen | Vereség | Lőtt gól | Kapott gól | Gólkülönbség | Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FERENCVÁROSI TC | 28 | 16 | 8 | 4 | 52 | 25 | 27 | 56 |
2 | PUSKÁS AKADÉMIA FC | 28 | 16 | 5 | 7 | 45 | 31 | 14 | 53 |
3 | PAKSI FC | 28 | 15 | 7 | 6 | 60 | 41 | 19 | 52 |
4 | ETO FC GYŐR | 28 | 11 | 10 | 7 | 42 | 33 | 9 | 43 |
5 | MTK BUDAPEST | 28 | 12 | 6 | 10 | 47 | 38 | 9 | 42 |
6 | DVTK | 28 | 10 | 9 | 9 | 36 | 43 | -7 | 39 |
7 | ÚJPEST FC | 27 | 8 | 10 | 9 | 30 | 37 | -7 | 34 |
8 | FEHÉRVÁR FC | 28 | 8 | 7 | 13 | 33 | 40 | -7 | 31 |
9 | DVSC | 28 | 8 | 5 | 15 | 47 | 54 | -7 | 29 |
10 | ZTE FC | 28 | 7 | 8 | 13 | 34 | 41 | -7 | 29 |
11 | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 28 | 7 | 6 | 15 | 25 | 48 | -23 | 27 |
12 | KECSKEMÉTI TE | 27 | 4 | 9 | 14 | 27 | 47 | -20 | 21 |
