megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
"Minden rajtunk múlik"

"Minden rajtunk múlik"

Saját nevelésű kapusunk, Pécsi Ármin szerint csak stabil védekezéssel és jó helyzetkihasználással bízhatunk a sikerben a Ferencváros ellen.

Nem indult jól a tavaszi szezon. Miben látod a Fehérvár elleni vereség okát?

A felkészülésünk kiválóan sikerült, nagyon vártuk már, hogy folytatódjon a bajnokság. Ehhez képest sajnos nem csupán eredményben, ám mutatott játékban is elmaradtunk attól, amit előzetesen elterveztünk. Remélem, hogy mindenki leszűri magában, hogy miben kell javulnia, és a következő bajnoki fordulóban a Ferencváros vendéglátójaként sikerül bizonyítanunk, hogy csak egyszeri botlás történt Székesfehérváron.

Húsz-, illetve tizenkilenc éves kapusok védtek a Fehérvár elleni meccsen, ez azért ritkaságnak számít az élvonalban. Kiértékeltétek a látottakat Dala Martinnal a lefújás után?

Gratuláltam neki, de több idő most nem adódott. Sok meccsen álltunk már egymással szemben az utánpótlás-bajnokságokban, az U21-es válogatottban pedig csapattársak is vagyunk. Most az ő csapata örülhetett, jól játszottak.

Mi kell ahhoz, hogy a következő mérkőzésen a bajnoki címvédő Ferencváros ellen viszont mi örülhessünk?

Rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki az összecsapásból. Ugyan ők sem tudtak nyerni a múlt vasárnapi bajnoki meccsükön, előtte azonban szép sikert értek az Európa-ligában hazai környezetben. Jósolni nehéz, minden aznap derül majd ki, de az biztos, hogy stabil védekezésre és jó helyzetkihasználásra lesz szükség. Két meccsem van az NB I-ben a Fradi ellen, volt részem egyaránt jóban és rosszban is. Az eddigiek alapján azt gondolom, hogy csak nagybetűs csapatként nyerhetünk, mindenkinek ki kell segítenie a másikat a pályán és beleadni a maximumot, kizárólag így lehet esélyünk a Fradival szemben vasárnap este.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

X

Események

Legfrissebb eredmények

DVSC–Puskás AKadémia U19 kupa  5–2
Puskás Akadémia leány U19–MTK Budapest  1–1
Bp. Honvéd–Puskás Akadémia U14  0–3
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–1
Puskás Akadémia U15–Budapest Honvéd  0–0
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia U16  3–1
Fehérvár - Puskás Akadémia U17  0–3
Puskás Akadémia U19 - DVTK  2–2
Puskás Akadémia U15 (leány) - St. Mihály FC  0–0
Puskás Akadémia FC - DVTK  4–3