megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Orbán Viktor: „Nekünk a magyar futball jövője az első”

Akadémiánk alapítója a Ferencváros elleni rangadó előtt nyilatkozott honlapunknak.

Első csapat

⏲ 2025-02-07

Miniszterelnök úr, mit vár a vasárnapi összecsapástól?

Először is, maradjunk visszafogottak. A Fradi nagy klub, hatalmas szurkolótáborral, óriási hagyománnyal, az ő céljuk megnyerni a bajnokságot és méltó módon képviselni Magyarországot a nemzetközi porondon. A mi küldetésünk teljesen más. Mi akadémiai klub vagyunk, a küldetésünk, hogy minden évben beépítsünk a felnőtt csapatba legalább két fiatal tehetséget, azon túl én csak annyit várok a csapattól, hogy ne essen ki.

A kieséstől most nem kell tartani, de sikerült-e megítélése szerint beépíteni két fiatalt?

Szerintem mondjuk másfelet sikerült. Ebben a minap nem teljesen értettünk egyet Hornyák Zsolt mesterrel, hiszen én úgy számolok, hogy Markgráf Ákost lett stabil csapattag ebben az idényben, de a másik, rendszeresen játszó, nagyon fiatal játékosunk, Pécsi Ármin már az előző bajnokságban is sokszor védett a nagyok között. Úgyhogy van még tennivaló.

De azért nagy szám lenne legyőzni a Fradit és visszavenni az első helyet, nem?

Nagy dicsőség lenne, de számunkra a magyar futball ügye az első. Általános futballszabály, hogy első a klub érdeke, de nálunk ez úgy módosul, hogy a magyar futball jövője a legfontosabb, s csak azután a mi klubunké. Örömmel látom, hogy a Fradiban is egyre több magyar fiatal harcol ki magának helyet, s nekünk külön büszkeség, hogy egyiküket, Gruber Zsombort a felcsúti Puskás Akadémiáról szerződtette a Ferencváros.

Itt lesz a vasárnapi rangadón?

Spanyolországban, munkával töltöm a hétvégét, de ha időben visszaérek, ott leszek.

A spanyol bajnokságban is az első játszik a másodikkal szombaton. Nem megy ki a madridi derbire?

Meglátjuk, belefér-e. Van meghívásom a Real Madridtól az Atlético elleni meccsre, azt hiszem, leginkább a Puskás Akadémia alapítójaként.

És van már a La Ligában is magyar fiatal, csütörtökön meg az angol Ligakupában láthattuk gólt lőni a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot…

Jó úton járunk, Albertet már megtaláltuk, Farkast és Sipost még keressük. Ha ők is meglesznek, akkor nagy idők előtt állunk… Először is izgatottan várjuk a Puskás Akadémia fiataljainak szerdai meccsét az Aston Villa ellen az UEFA Ifjúsági Ligájában.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Astra–Puskás Akadémia FC (női NB I)  0–1
DVTK - Puskás Akadémia U14  0–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  3–2
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–2
Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1