megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Hátrányból nyertünk a Loki otthonában

Hátrányból nyertünk a Loki otthonában

Plsek az utolsó pillanatban talált be, egy hatalmasat küzdő DVSC-t sikerült legyűrni.

Jó iramban kezdődött debreceni vendégszereplésünk, de az első tíz percben csak a két tizenhatos között folyt a játék, amiből nem hiányoztak a kemény belépők. A 12. percben aztán már az első helyzetünket is feljegyezhettük. Kerezsi Zalán szerzett szépen labdát a jobbszélen, betört a tizenhatosra, átívelt a baloldalról érkező Markgráf Ákoshoz, akinek a lövése lepattant, Lamin Colley fejesét pedig nagy nyújtózással fogta Hegyi Krisztián a jobb kapufa tövénél.

Két perccel később Dzsudzsák Balázs révén a hazai csapat is letette névjegyét, de a hajdúsági cséká - rá nem jellemző módon - 18 méterről, középről az égbe rúgta a labdát. Folytatódott a számos szabálytalansággal tarkított játék, komolyabb helyzet nélkül, majd a 29. percben a Loki megszerezte a vezetést. Dzsudzsák szabadrúgása után Lang Ádám fejelte a labdát a tizenegyes pont környékéről az ötös bal sarkánál lebzselő Vajda Botondhoz, aki egyet tolt rajta, majd ballal a rövid felsőbe vágta a játékszert. (1–0)

A 39. percben Colley fejében volt az egyenlítés. Quentin Maceiras ívelt be jobbról, a gambiai gólzsák kilenc méterről remekül bólintott a bal alsó irányába, de Hegyi valahogyan odaért. A debreceni kapus a félidő végén is bemutatott egy parádés védést, akkor Jonathan Levi 17 méteres szabadrúgását tornászta ki a léc alól.

A fordulást követően nem telt bele sok idő és nagy szükségünk volt Pécsi Ármin reflexeire. Saját nevelésű akadémistánk egy jobboldali szögletből benyesett labdát fantasztikus mozdulattal ütött ki a berobbanó csatárok elől. Az 54. percben Artem Favorov nagyszerűen ugratta ki Levit, aki az ötös jobb sarkától megcélozta a kapu hosszú oldalát, de Maximilian Hofmann kézzel ért a labdába, amit a VAR is megerősített.

Nagy Zsolt vállalta az ítélet végrehajtását és higgadtan a jobb felső sarokba helyezett. (1–1)

Meghozta a kedvünket a gól és egyre többet birtokoltuk a labdát. A 64. percben Maceiras 23 méteres lövése ment fölé. Tíz perccel később a csereként beállt Urho Nissilä 20 méteres lövése kerülte el kevéssel a bal felső sarkot.

Hatalmas küzdelem folyt a pályán, ritkán kerültek helyzetbe a csatárok, majd hat perccel a vége előtt Dzsudzsák balról jövő szabadrúgását Szuhodovszki fejelte a bal sarok mellé. Az öt perces hosszabbítás már majdnem véget ért, amikor jött a slusszpoén. Egy már elveszettnek hitt labdát fejelt vissza Maceiras még a tizenhatoson belülről, a játékszer Colleyt is érintve az ötösnél álló Jakub Plsekhez került, aki közelről a hálóba helyezett. (1–2)

Az örömünk még teljesebbé vált a lefújás előtti utolsó mozzanatot látva, amikor Hofmann 25 méteres lövését Pécsi úgy szedte le a bal felső sarokból, hogy ki sem jött róla a labda. Szemet gyönyörködető mozdulat volt!

Győzelmünknek köszönhetően továbbra is vezetjük a tabellát.

Szép volt fiúk!

Hajrá, Puskás!

KÉPGALÉRIA ITT

OTP Bank Liga 20. forduló

2025.02.15. Debrecen, Nagyerdei Stadion

Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC 1–2 (1–0)

Vezette: Rúsz Márton

Gól: Vajda (29.), ill. Nagy (56.b.), Plsek (90+5.)

Sárga lap: Hofmann (12.), Dzsudzsák (78.), ill. Kerezsi (17.), Nagy (26.), Markgráf (37.)

DVSC: Hegyi – Szécsi, Lang, Hofmann, Vajda – Szűcs (Sztojkovics 85.), Malinov, Szuhodovszki – Dzsudzsák (Kaye 90+), Durasek (Kocsis 46.), Maurides (Bárány 57.)

Puskás Akadémia FC: Pécsi – Maceiras, Harutyunjan, Stronati, Markgráf (Vékony 90.) – Favorov, Levi, Plsek – Kerezsi (Nissilä 46.), Colley, Nagy

Helyezés Csapat Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Lőtt gól Kapott gól Gólkülönbség Pont
1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 24 15 3 6 40 26 14 48
2 FERENCVÁROSI TC 24 13 7 4 40 24 16 46
3 PAKSI FC 24 13 5 6 53 37 16 44
4 MTK BUDAPEST 24 12 4 8 43 32 11 40
5 DVTK 24 9 8 7 30 33 -3 35
6 ETO FC GYŐR 24 8 9 7 33 29 4 33
7 ÚJPEST FC 24 7 9 8 26 32 -6 30
8 FEHÉRVÁR FC 24 8 5 11 30 34 -4 29
9 ZTE FC 24 6 7 11 28 34 -6 25
10 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 24 6 6 12 24 37 -13 24
11 DVSC 24 5 5 14 35 47 -12 20
12 KECSKEMÉTI TE 24 4 8 12 24 41 -17 20
Az adatokat az MLSZ Adatbank biztosítja.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Astra–Puskás Akadémia FC (női NB I)  0–1
DVTK - Puskás Akadémia U14  0–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  3–2
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–2
Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1