megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Újabb gyerekfutball-éremmel gazdagodtunk

U9-es csapatunk jött, látott és ezüsttel tért haza a Dunamenti Kupáról.

Első alkalommal vett részt U9-es csapatunk az ország egyik legnívósabb tornáján, a XXV. Dunamenti Kupán, ahol 18 csapat összesen négy csoportban mérte össze tudását. Az Ikarus BSE sporttelepén március 15-én megrendezett viadalon a csoportkörben a Hatvan és a Gödöllő csapata ellen győzelemmel, míg a Budapest Honvéd ellen döntetlennel zártak fiataljaink, így az első helyen jutottak tovább. A negyeddöntőben a III. Kerület következett, ahol egy kiélezett mérkőzésen büntetőkkel diadalmaskodtunk, majd az elődöntőben a Mészöly Focisuli csapatát is le tudtuk győzni. A döntőben az UTE Labdarúgó Akadémia volt az ellenfél, amely nagy nyomás alatt tartott minket, de nem tudták bevenni a kapunkat, így 0–0 után ismét büntetőpárbajra került sor. Az újpestiek 3–2-re nyerték a szétlövést, így végül az előkelő második helyen zártuk a tornát.

Szabó Norbert U9-es vezetőedző a következőket mondta honlapunknak: „Először is köszönöm Moskovits Gábornak a meghívást és a szuper szervezést, rendkívül színvonalas tornán vehettünk részt! Gratulálok a gyerekeknek a hat mérkőzésen nyújtott teljesítményükhöz, hiszen fel tudták venni a versenyt az ország legjobb csapatai ellen is. Nagyon értékes napon vagyunk túl, a fejlődésünket kiválóan szolgálta a torna, Takács Tamás kollégával együtt büszkék vagyunk a kis csapatunkra.”

"Ezüstös" keretünk a következő volt: Bartha Benett, Csatlós Szabolcs, Gazda-Pusztai Zalán, Horváth Attila, Kiripolszki Marcell, Knáb Soma, Máté Simon, Pálmai Zente, Russói Botond, Sujbert Ákos

Mi is gratulálnunk az U9-es csapatnak és az edzői stábnak!

Szép volt, fiúk!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Paks VS PUSKÁS

VS

április 19. | 20:30 | Fehérvári úti sporttelep

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC  2–0
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U15  1–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  3–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  2–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  2–2
Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE  2–1
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  0–2