megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Az emberhátrányt elbírtuk, a 11-es párbajt már nem - videó

Három nappal azután, hogy a bajnokságban legyőzte az MTK-t, a kupában végül drámai végkifejletet követően alulmaradt női csapatunk a kék-fehérek otthonában rendezett kupaelődöntőben.

⏲ 2025-03-19

Önbizalommal telve várhatta Halászi Kinga együttese az MTK elleni, szerdai elődöntőt, hiszen vasárnap hazai pályán Nagy Lili góljával sikerült kétvállra fektetni az egykori "mumust". A Hungária körúton rendezett találkozón ennek egyértelmű jeleit láthattuk, hiszen a lányok egyenrangú ellenfélnek bizonyultak a fővárosiak otthonában. A két legnagyobb helyzet az első félidő végéhez kapcsolódik, a 41. percben Nagy Lili jobb oldali szögletét Palakovics Laura bólintotta közelről a kapus kezébe, két perccel a lefújás előtt pedig a másik oldalon Zágor Bernadett is fejelhetett viszonylag tisztán, a jobb kapufa mellé. 

A fordulás után is jól tartottuk magunkat, az MTK nem nagyon találta rajtunk a fogást, alig-alig tudott helyzetet kialakítani. Gyökeresen megváltozott a játék képe a 73. percben, miután a bíró kiállította Bokor Adriennt, hiszen a támadásokat fel kellett adnunk és minden erőnket a védekezésre koncentráltuk. Ennek ellenére a rendes játékidő letelte előtt nem sokkal Nagy Lili szabadrúgásból majdnem gólt fejeltetett Brekovszki Juliannával. Az MTK egy kapufát is összehozott a végén, de jól bírtuk az egyre nehezedő nyomást. 

A büntetőpárbaj számunkra kedvezően indult, hiszen Knezsevics belőtte, Vajda büntetője viszont a kapufán csattant. Ezután következett két Varga Luca-védés, majd a hazai csapat is kihagyott két helyzetet, így a hirtelen halál fázisába lépett a történet, ahol a negyedik sorozatban buktunk el, így a kék-fehérek ebben az évben is az aranyért küzdhetnek. Aggodalomra semmi ok, lányok! A bajnokságban mindenért kárpótolhatjuk magunkat...

KÉPGALÉRIA ITT:

Simple Női Kupa 6. forduló

2025.03.19. Budapest, MTK Budapest - Sándor Károly LA

MTK–Puskás Akadémia FC 0–0 (Büntetőkkel 5–4) Továbbjutott az MTK

Vezette: Sipos Katalin

Gólok: Molnár, Bokor, Zágor, Palama, Mészáros, ill. Knezsevics, Nagy L., Palakovics, Szarvas

Sárga: Palama (82.), ill. Palakovics (42.), Mayer (67.)

Kiállítva: Bokor A. (73.)

MTK: Varga, Vajda, Csányi, Vágó, Tenyei-Tóth (Mészáros 72.), Voila (Siklér 81.), Zágor, Legendás, Palama, Pataki, Bokor B.

Puskás Akadémia FC: Dannback, Szűcs (Knezsevics 46.), Bokor, Palakovics, Kovács A., Pécsi, Nagy L., Szarvas, Tuza, Mayer, Szurovceva (Brekovszki 81.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1