megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Mindent bele, lányok!

Mindent bele, lányok!

Szombaton 12:30-tól tévés meccsen csapunk össze a Ferencvárossal a Simple Női Liga NB I-ben.

Legutóbbi sikerével tízmeccsesre nyújtotta győzelmi sorozatát a Halászi-csapat, mely utoljára még októberben hagyta el vesztesen a pályát, épp következő ellenfelünk, a Fradi tört borsot az orrunk alá. De most kiváló formában várjuk a nagy rangadót, és látva a játékosaink eltökéltségét, nincs mitől félnünk szombaton sem. Bár eddig „csak” büntetőkkel tudtunk föléjük kerekedni közös történelmünk során, amikor pár éve kiejtettük őket a kupából, az idei szezonban már tényleg emelhetünk a céljainkon a mutatott játék alapján. Nemrég ugye az MTK ellen is lezártunk egy fejezetet, és végre három ponttal távozhattunk a kék-fehérek elleni bajnoki után, így a következő célunk sem lehet más, mint hogy a bajnokok is felülmúljuk 90 perc alatt. A tabellán harmadik helyen álló zöldek egy meccsel kevesebbet játszva, három pont minusszal üldöznek minket, az éllovas Győr egy ponttal megy előttünk. Nem akármilyen tétje van tehát az előttünk álló rangadónak.

Halászi Kinga vezetőedző:

„Reméljük, szombatra végre eláll a szél, és jó időjárási körülmények közt léphetünk pályára. Kiélezett találkozóra számítok, és remélem, hogy jó futballal tudunk előrukkolni. Nüanszok dönthetnek, akár egyetlen helyzet, az azt megelőző döntés. De mindent megteszünk, felkészülten várjuk a mérkőzést.”

Bokor Adrienn:

„Győzni szeretnénk, mint minden meccsen, ebből a szempontból ez a találkozó sem különbözik a többitől. Ugyan rendes játékidőben még nem tudtunk győzni ellenük, de mindannyian nagyon hajtunk majd azért, hogy ezúttal sikerüljön felülmúlni őket. Összeállt a csapatunk az utóbbi időben, határozott játékkal meglehet az esély a bravúrra.”

Szarvas Sára:

„Nagyon várjuk a mérkőzést, melyen csak kiváló csapatszellem vezethet minket sikerre. Mindenkinek oda kell tennie magát, de még lényegesebb, hogy igazi közösségként, egymást segítve vegyük fel a harcot a címvédővel. Az MTK ellen már megmutattuk, hogy képesek vagyunk túllépni az eddigi korlátainkon. Kiváló csapatjátékot várok, ez lehet a győzelem kulcsa.”

Mindenki szurkoljon tehát a mieinknek szombaton 12:30-tól az FTC otthonában rendezendő mérkőzésen, melyet – ahogy a korai időpont is sejteti – az M4 Sport is élőben közvetít majd. Aki teheti, személyesen támogassa a lányokat, a többiek a tv előtt ülve szorítsanak!

Egy szív. Hajrá, Puskás!

Munkában a csapat:

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS DIÓSGYŐR

VS

május 24. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19–Paksi Futball Club  0–0
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  1–1
Kecskeméti TE - Puskás Akadémia FC  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - ETO FC Győr  1–2
Puskás Akadémia FC - DVSC  4–2
Várda LA - Puskás Akadémia U19  0–4
Puskás Akadémia U15 - Gödöllői SK  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  2–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – DVTK  6–0
Soroksár SC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3