
„Javítani szeretnénk”
Az MTK elleni döntetlent követően Nagy Zsolt szeretne újabb győzelmet ünnepelni társaival Győrben.
⏲ 2025-04-11
Decemberben egy hét alatt kétszer is összecsaptunk a Győrrel, és felemás emlékeink vannak a két bajnokiról, hiszen előbb 2-0-s győzelmet értünk el az ETO Stadionban, majd három nappal később 3-0-s vereséget szenvedtünk a Pancho Arénában. Hogy emlékszel vissza azokra a találkozókra?
Idegenben jól játszottunk ellenük, már az első félidőben kettővel vezettünk, nekem is sikerült betalálnom. Akár még több góllal is elhúzhattunk volna, viszont kihagytuk a helyzeteket, hátul viszont végig magabiztosak voltunk, így meggyőző sikert könyvelhettünk el, aztán néhány nappal később hazai pályán nem sikerült megismételni a győri produkciót. Az nem volt jó élmény. Azóta még stabilabb csapat lett az ETO-ból, nem véletlen, hogy tavasszal még nem is kaptak ki senkitől az eddigi kilenc mérkőzésen. Az a célunk, hogy megtörjük ezt a sorozatot, de ahhoz maximális koncentrációval kell majd pályára lépnünk.
Milyen tanulságokat vontatok le az MTK elleni döntetlenből?
Magunkhoz képest nagyon kevés helyzetet dolgoztunk ki múlt hétvégén. Korábban inkább az volt a jellemző, hogy megvoltak a lehetőségeink, de nem mindig tudtuk őket gólra váltani. Igaz, többen is hiányoztak betegség miatt, de ettől függetlenül mindenképp javulnunk kell, olyan hatékonyan kell játszanunk, mint Nyíregyházán vagy a ZTE ellen. Az NB I-ben nincs könnyű mérkőzés, és az MTK remek csapat, de győznünk kellett volna, végül azonban csak egy pontot szereztünk. Szombaton javítani szeretnénk.
Nem beszélve arról, hogy a győri túra után sem épp piskóta meccsek várnak ránk, megyünk Paksra és a Fradihoz is.
Ezért is kell összekapni magunkat. Remélem, ez már Győrben megtörténik. Ha jól játszunk, minden esélyünk meglesz a győzelemre. De ismétlem, nincs könnyű mérkőzés a magyar élvonalban. Kemény hetek várnak ránk, ezért azt várom a csapattól, hogy az ETO Stadionban mindenki maximális motivációval és koncentrációval lépjen pályára, hogy újra három pontot ünnepelhessünk.
