
Szombati utánpótlás eredmények
U19-eseink, U16-osaink és U15-öseink is megvédték a hazai pályát, míg az U14 idegenben is nyerni tudott. U17-eseink is közel álltak a győzelemhez a Panchóban, de végül osztozkodni kényszerültek.
Feltartóztathatatlanul robog tovább a Babó-gőzös.
U19-es bajnokság, 16. forduló
Puskás Akadémia–ETO FC Győr 5–2 (3–2)
Gól: Tiscsuk, Szekeres, Zahorán, Shnaider, Miskolczi
Babó Levente vezetőedző értékelése:
„Az első 30 percben remekül futballoztunk, ez volt legjobb perióssunk idén, az a szintű játék, amit mindig látni szeretnénk. A biztos vezetést birtokában azért könnyelműsködés is előfordult, de összességében rendkívül gólra törően, sok helyzetet kidolgozva teljesítettünk.”
U15-öseink fontos győzelmet arattak a Ferencváros ellen, ezzel egy pontra jöttek fel a zöldek mögé a tabellán, és az üldözőket is maguk mögött tartották.
U15-ös bajnokság, 17. forduló
Puskás Akadémia–FTC 2–1 (1–1)
Gól: Orji (2)
Lednitzky András vezetőedző értékelése:
„Az elmúlt mérkőzéseken jól játszottunk, de nem sikerült nyernünk, “valami” hiányzott. Most nem a legszebb arcunkat mutattuk, de megtaláltuk azt a “valamit”. Gratulálunk a Srácoknak nagyot küzdöttek egymásért!”
A Puskás–Suzuki-kupára készülő U17-eseink a Pancho Arénában játszhattak (ez minden évben lehetőség a PSK előtt), kihasználva azt, hogy idegenben játszott az NB I-es csapat. A vezetést viszont nem sikerült kihasználni, a végén egy jó lővéssel kiegyenlített az ellenfél.
U17-es bajnokság, 16. forduló
Puskás Akadémia–Illés Akadémia 1–1 (0–0)
Gól: Sántha
Videó:
U16-osaink közben újra megérezhették a győzelem ízét, nem is akármilyet.
U16-os bajnokság, 17. forduló
Puskás Akadémia–ZTE 5–1 (3–0)
Gól: Horváth, Beder, Görög, Ölbei, Nica
Arany Dávid vezetőedző értékelése:
„Nagyon hiányzott már ez az eredmény a csapatnak. Örülök neki, hogy magabiztos győzelmet tudtunk aratni egy jó csapat ellen. Úgy érzem, az eredmény mellett a játékunk is rendben volt. Gratulálok a csapatnak! Ezen az úton kell tovább haladnunk!”
Legkisebb akadémistáink gólgazdag meccs végén örülhettek.
U14-es bajnokság, 20. forduló
Illés Akadémia–Puskás Akadémia 3–4 (1–1)
Gól: Bajkó, Nagy, Lauer, Kocsis
Bognár Imre vezetőedző értékelése:
„A mai mérkőzést nem kezdtük a legjobb elő jelekkel, hiszen tegnap egy játékosunkat a védelemből, a mai bemelegítés után még egy meghatározó támadónkat kellett nélkülözni sérülés miatt. Tovább nehezítette a helyzetünket, hogy hamar hátrányba is kerültünk a mérkőzésen. De ez is a csapatunk minőségét és az egységet mutatja hogy négy góllal tudtunk válaszolni. Szakmailag nagyjából elégedettek vagyunk a látottakkal, hiszen nagyon sok dolog visszaköszön amit gyakorlunk az elmúlt időszakban. Mentálisan és egység tekintetében pedig maximálisan elégedettek vagyunk. Természetesen a legfontosabb célunkat ma is sikerült teljesíteni tapasztaltak és fejlődtek a játékosok. Büszkék vagyunk a játékosokra, ellenfelünknek további sok sikert kívánunk.”
Leány U17-es bajnokság, 14. forduló
Puskás Akadémia–DVTK 4–0 (2–0)
Gól: Kismémet (2), Érsek, Simon
Csapatunk a várakozásoknak megfelelően ott lesz a négy között. Sorsolás: jövő héten.
Leány U15-ös bajnokság, 17. forduló
Puskás Akadémia–DVTK 5–2 (3–1)
Gól: Magyar (3), Mihályi, Sorbán
Csapatunk az ötödik helyen zárta az alapszakaszt.
