Repülőrajt, érett játék, újabb három pont
Második csapatunk meggyőző teljesítmény mellett 2–1-re győzte le a Veszprémet és egyre jobban tapad az élbolyhoz.
⏲ 2025-04-13
Napsütéses, de igencsak szeles időben vágott neki Vanczák Vilmos együttese a Veszprém elleni találkozónak vasárnap délelőtt. Még szinte el sem foglalták a helyüket a nézők, amikor máris újabb középkezdéshez álltak fel a csapatok. Kerezsi Zalán egy baloldali labdaszerzést követően egy védővel a nyakán, viszonylag tisztán törhetett kapura és tíz méterről a háló jobb oldalába helyezett. (1–0)
Lehoczki Bendegúznak a hetedik percben akadt először dolga, amikor Szabó Kornél 20 méteres lövését védte vetődve. Öt perc múlva már Orján Roland fejelte kapura Vékony Bence beívelését hat méterről, Héninger Bendegúz nagy bravúrt bemutatva hárított.
Magabiztosan, élesen játszottunk és tetszetős megoldásokkal jutottunk el az ellenfél tizenhatosáig. A Veszprém a 18. percben veszélyeztetett másodjára, Molnár Balázs 19 méterről, középről lőtt a jobb kapufa mellé. A 24. percben Kiss Ádám is tesztelte Lehoczkit egy ballábas lökettel, kissé jobbról, kapusunk gond nélkül védett. Három perccel a vége előtt a Veszprém a hálóba juttatta a labdát, csakhogy lesről, amit a vendégjátékosok nem nagyon akartak elfogadni. Míg ők a bíróval pöröltek, mit támadást indítottunk, Kerezsi futott el a jobbszélen, beadását Oleh Jablonszkij váltotta gólra. (2–0)
A fordulás után Jablonszkij kis híján megszerezte második találatát, Vékony Bence indításából azonban nem tudott erőt beletenni a lövésébe, így Héninger felszedte a labdát. Feljebb kapcsolt a Veszprém, de jól védekeztünk, így egy ideig csak helyzetekig jutott a balaton-parti csapat. Előbb Volter Patrik lőtte telibe a jobb kapufát, pár perc elteltével Tömösvári Bálint bombázott fölé 15 méterről, majd Lehoczki látványos úszással tornászta ki Baldauf Konrád 23 méteres lövését a jobb pipából. Érthetően többet kezdeményezett a Veszprém, mi pedig igyekeztünk a kontrákból kihozni valamit.
A 74. percben aztán góllá érett a vendégek akarása. Görényi Dávid előbb a kapura fejelt egy beívelést 9-10 méterről, majd a kipattanót közvetlen közelről pofozta a hálóba. (2–1)
Feldobta a pirosmezeseket a szépítés, a 78. percben a csereként beállt Tóth Máté fejelt nagy helyzetben fölé. A hajrában nem nagyon tudtuk megtartani a labdákat, és a helyenként viharos szél sem könnyítette meg a játékosok dolgát. Megszaporodtak a sárgák is, a gólok száma azonban már nem változott, így sikerült megőriznünk az előnyt és öt pontra közelítettük meg az első hármast.
Szép volt, fiúk!
NB III Észak-nyugati csoport 24. forduló
2025.04.13.
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém 2–1 (2–0)
Vezette: Takács Ákos
Sárga lap: Radics (58.), Janyickij (73.), Szojma (80.), Magasföldi (89.), Lehoczki (90.), ill. Baldauf (41.), Somogyi (46.), Dömötör (93.)
Gól: Kerezsi (2.), Jablonszkij (44.), ill. Görgényi (74.)
Puskás Akadémia FC II: Lehoczki, Szojma, Szűcs, Orján, Magasföldi, Jablonszkij, Janyickij, Vékony, Vitályos, Radics, Kerezsi
Csere: Bontás, Szabari, Kun
VSC 215 Veszprém: Héninger, Görgényi, Kószás, Molnár, Volter, Tömösvári, Somogyi, Baldauf, Szabó, Dömötör, Kiss
Csere: Tóth
Vanczák Vilmos vezetőedző értékelése: „Az utolsó tizenöt percet leszámítva úgy érzem, végig kontroll alatt tudtuk tartani a mérkőzést. A Veszprém támadó attitűdje persze számunkra is hagyott lehetőségeket, de azért ez egy küzdelmes kilencven perc volt, ahol a jobb csapat akarata érvényesült. Több góllal is tudtunk volna nyerni, de a vendégek a szépítés után visszajöttek a meccsbe és szorosra sikeredett a vége. Ettől függetlenül gratulálok a fiúknak, hiszen egy erős ellenféllel szemben sikerült itthon tartani a három pontot. A bajnokság hátralévő részében komoly csapatok ellen fogunk játszani, a mai nap tapasztalatait jól fogjuk majd tudni hasznosítani azokon a találkozókon, emellett megfelelő önbizalmat meríthetünk ebből a győzelemből.”
