megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Puskás Parnasszusán

Puskás Parnasszusán

Hazánk futballkatedrálisának tornyában eredtek Puskás és az Aranycsapat nyomába a Puskás Akadémia növendékei – akadémistáink a Puskás Múzeumba látogattak, hogy megismerjék a legendás tízes és a Mágikus Magyarok történetét.

Akadémia, Puskás Intézet

#puskasmuzeum #puskas #puskasintezet

⏲ 2025-04-23

Több mint ötven ifjú futballistával gördült be a Puskás Akadémia busza a Puskás Arénához, ahol tárlatvezetőként egykori növendékünk, Czuczi Márton várta U16-os, U15-ös és U14-es csapatunk játékosait. „A 2024. november 25-én megnyílt Puskás Múzeum az egyetlen olyan része a Puskás Ferencről elnevezett nemzeti stadion épületének, amely még a régi Népstadionból maradt meg – kezdte a múzeumi túrát a hajdani puskásos. – Budapest egykori sportarénájának építésébe maga Öcsi és örök pajtása, Cucu is besegített, s ez lett aztán az a szentély, amely az Aranycsapatnak hála annyi csodás pillanatnak lehetett a színtere. Ennek helyén épült meg az új futballkatedrális, a Puskás Aréna.”

A Puskás Intézet gyűjteményébe tartozó relikviákat szállító páternoszter mellett vezet a fiúk útja a toronyépület emeleteire, ahol játékosaink a világ legismertebb és legnépszerűbb magyarjának, akadémiánk névadójának, Puskás Ferencnek az életébe pillanthatnak bele, megismerve a csapattársakat, az edzőket és az ellenfeleket is – na és persze magát a korszakot, amelyben a legenda élt és alkotott. Eredeti trófeák, dokumentumok, fotók és filmvételek egészen különleges installációkban mesélik el a valaha volt legnagyobb magyar labdarúgó és az Aranycsapat történetét.

„Nekem a futball a szerelem.”, „Az én életem a futball.”, „Mindig a labda volt a kabalám.” – sorjáznak a Puskástól származó gondolatok a falakon, s köríves videófalon jelennek meg a futballklasszis pályafutásának állomásai. Ám akadémistáink az első emeleten Puskás „otthonaiba” is bekukucskálhatnak. Feltárul előttük a kispesti szoba-konyha, a zuglói takaros kis lak, a madridi luxus és a Budai Várnegyed is – Öcsi bácsi hagyatékából származó bútorok, használati tárgyak idézik fel a nagy futballista hétköznapjait.

A második emeleten maga az Aranycsapat fogadja a srácokat. Czuczi Marci pedig csak mesél és mesél: „A legtöbb válogatott csak rugdosta fel a labdákat, a magyarok viszont lecselezték magukat egészen a gólvonalig.” S az olimpiai arany mellett kibomlik a londoni 6:3 és a berni tragédia története is. A harmadik emeleten megelevenedik az ötvenes évek nyomasztó világa, a negyedik emeleten viszont egy veterán verda, a Puskás által használt hatvanas évekbeli Fiat díszlik, amely a Puskásra olyannyira jellemző életigenlést szimbolizálja. A válaszfal mögött filmfelvételeken kel életre a legendás futballmúlt. „Azta! Láttad?” – fordul oda társához az egyik játékos minden idők legszebb gólját, Puskás visszahúzós cselét látva. Egy másikuk pedig ezekkel a szavakkal lép ki a legendák nyomát őrző egykori Népstadion tornyából: „A kiállítás után még nagyobb elismeréssel tekintek Puskásra…”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS DIÓSGYŐR

VS

május 24. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19–Paksi Futball Club  0–0
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  1–1
Kecskeméti TE - Puskás Akadémia FC  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - ETO FC Győr  1–2
Puskás Akadémia FC - DVSC  4–2
Várda LA - Puskás Akadémia U19  0–4
Puskás Akadémia U15 - Gödöllői SK  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  2–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – DVTK  6–0
Soroksár SC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3