megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Hornyák Zsolt is ellátogatott a Magyar Sportújságírók Szövetségének dunaszerdahelyi kongresszusára

Kétszeres magyar bajnoki ezüstérmes csapatunk vezetőedzője felvidéki sportemberként tette tiszteletét a rendezvényen.

⏲ 2025-06-04

Két nappal az OTP Bank Liga zárása után a MSÚSZ dunaszerdahelyi kongresszusának díszvacsoráján vendégeskedett Hornyák Zsolt. A játékosként a 1990-es évek elején csehszlovák, majd szlovák bajnoki címet is nyerő edzőnk a tőle megszokott humorral, derűvel elevenítette fel az előző idény történéseit, a bajnoki címért folytatott csatát. A sportújságírók éves kongresszusán alapszabálymódosításokról és a következő költségvetésről is döntöttek a tagok, majd program részeként szakmai díjakat, kitüntetéseket osztottak ki. Köszöntőt mondott Fürjes Balázs, a NOB állandó tagja, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, illetve videóról Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, továbbá Világi Oszkár, a DAC főtulajdonosa is.

Szöllősi György elnök pedig külön köszönetett mondott az eseményre kilátogató felvidéki magyar sportembereknek, így mesterünknek, Hornyák Zsoltnak, vagy – a teljesség igénye nélkül – Priskin Tamásnak, aki – ki ne tudná? – a norvégok elleni pótselejtezőn „kilőtte” a magyar válogatottat a 2016-os Eb-re.

Gratulálunk a díjazott sportújságíróknak! És persze: tisztelet, Mester!

(forrás, fotók: MSÚSZ)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

november 22. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  5–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK  3–0
DVTK - Puskás Akadémia U19 (leány)  1–12
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - Dorog  1–2
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–0
Puskás Akadémia U17 - PMFC  6–0
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  1–2
Puskás Akadémia U14 - DVTK  3–3
Puskás Akadémia U15 - UTE  3–1