Újabb Puskás-nevelés az NB I kapujában
Ásványi Domonkos először kapott meghívót a Hornyák-csapat edzőtáborába. Interjú.
⏲ 2026-01-14
- Először vettél részt NB I-es edzőtáborban. Mit jelentett neked ez a lehetőség?
Hatalmas öröm volt számomra, amikor megtudtam, hogy az első kerettel együtt utazhatok. Korábban már edzettem velük, így nagyjából ismertem a közeget, de teljesen más volt így, „0-24-ben” a felnőtt csapattal készülni. Mentálisan és fizikálisan is egy újabb szintet tapasztaltam meg, a Genk és a Legia ellen is gyorsabban járt a labda a megszokottnál, ráadásul olyan robusztus játékosok jöttek velem szembe, amilyenekkel nem nagyon találkozik az ember utánpótlás-szinten. Megtisztelő és nagyon tanulságos volt, hogy részese lehettem ennek a programnak.

- Mennyire erősítette meg benned a meghívás azt az érzést, hogy jó úton jársz?
Ez természetesen egy pozitív visszajelzés számomra, és talán lehetett volna gyorsabb is ez az út, ha nincs az a sérülés, ami csaknem egy évet elvett tőlem. Az egy nagyon nehéz időszak volt, még az is felmerült, hogy be kell fejeznem a labdarúgást, de nem szeretem feladni a dolgokat és a nehezebb utat választottam. Szerencsére minden jól alakult, sikerült felállni, visszanyertem a formámat és előbb az U19-ben, majd az NB III-ban is sikerült bemutatkoznom, most pedig már az NB I-es csapattal készülhetek. Remélem, hogy tétmeccsen is minél hamarabb be tudok mutatkozni, de a legfontosabb, hogy tovább udjak fejlődni.
- Pontosan miben akarsz fejlődni?
Sokszor kell felmennem a támadásoknál, úgy érzem, hogy az utolsó passzoknál, kiugratásoknál, indításoknál még szükségem van egy kis „finomhangolásra”. Emellett a távoli lövésekben is fejlődnöm kell, amikor második hullámban érkezek, akkor jobbal, vagy ballal is képesnek kell lennem veszélyt teremteni.

- Kik azok a tapasztaltabb játékosok, akiktől különösen sokat tanultál az utóbbi időben?
Szolnoki Rolanddal kezdeném, tőle a védekezés és a labdakihozatal terén is sokat tanultam. Szappanos Petitől a kapu előtti érvényesülésben szereztem fontos tapasztalatokat, hiszen elég nehéz neki gólt rúgni. Néhányszor azért sikerült, ideges is volt miatta. Laros Duarte labdával és fejben is nagyon gyors, emellett rendkívül technikás, az ő középpályás játékából is sok új dolgot tudtam ellesni. Favorov Artemnél főleg a védekezésben és a támadásban való helyezkedést figyeltem. Sorolhatnám még, mert mindenkitől lehet valamit tanulni.

- Csütörtökön már az NB III-mal játszotok felkészülési mérkőzést, majd jön a Sporting elleni Youth League összecsapás, emellett ott van az NB I-es bemutatkozás lehetősége. Hogyan éled meg ezt a többfrontos helytállást?
Bármilyen mérkőzést, edzést, vagy lehetőséget ugyanazzal a lelkülettel várok, száz százalékot akarok nyújtani a pályán, attól függetlenül, hogy ki az ellenfél, vagy mi a feladat. Ez az életem, egyáltalán nem gond, ha több szinten is teljesíteni kell. Természetesen a Youth League egy különösen motiváló kihívás, mert ha sikerrel járunk a portugálok ellen, történelmet írhatunk.

- A korábbi PSK-tapasztalatok mennyire jelentenek majd kapaszkodót?
Nem ez fog dönteni, de segítségünkre lehet. Tavaly az Aston Villa ellen egy ismeretlen ellenféllel szemben nyújtottunk jó teljesítményt, a Sportingban viszont lehetnek olyan játékosok, akiket már láttunk pályára lépni valamelyik Puskás-Suzuki-kupán és így nagyjából tudjuk, mire lehet számítani tőlük. De ez egy teljesen más meccs lesz, valószínűleg a vendégek is más játékot játszanak majd, mint korábban az U17-es csapatukkal.

- Térjünk át az NB III-as feladatokra. Mire számítasz a csütörtöki, Fehérvár elleni felkészülési mérkőzésen és mivel lennél elégedett a tavaszi szezon végén?
Az ősz nagyon jól sikerült, mindenki nagyon akart, a csapat, az edző, a szakmai stáb nagyon egyben volt, a mutatott játékunk alapján a második helyen kellett volna telelnünk. Ha tavasszal még nagyobb koncentrációval játszunk, ennél is feljebb léphetünk, ahogyan azt például a Gyirmót otthonában is megmutattuk. A Vidi elleni meccsek mindig presztízs-jellegűek és nem szabad elfelejteni, hogy ők tavaly még az élvonalban szerepeltek. Ez egy fontos erőfelmérő lesz, lassan egy hónapja nem játszott együtt a csapat, de arra is lehetőséget ad, hogy azokat a taktikai elemeket gyakoroljuk, amelyeket majd az ifi BL-ben, vagy akár a tavaszi bajnoki szezonban szeretnénk megjeleníteni a pályán. Ami a céljaimat illeti, szeretnék az NB I-ben bemutatkozni, de a lényeg, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjak, akár az első csapattal, akár az NB II-ben, vagy az NB III-ban. Fejlődni szeretnék.


NAPTÁR
VS
ZTE