megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
„Nagyon jó ide visszatérni”

„Nagyon jó ide visszatérni”

Egykori akadémistánk, Boros Renátó immár kapusedzőként dolgozik akadémiánkon. 

Utánpótlás

#BorosRenato #U17 #U16

⏲ 2026-01-17

Vissza az alma materbe – a téli szünetben már második egykori akadémistánk csatlakozott az edzői stábhoz, mindketten utánpótlás kapusedzők. Papp Marcell után egy újabb régi jó ismerőst, Boros Renátót köszönthettünk köreinkben. Renátó annak idején serdülőként került Felcsútra, egy rövid csíkszeredai kölcsönjátékot leszámítva nálunk járta végig a korosztályos csapatokat, majd védett az NB III-as alakulatban is. Az első osztályban nem lépett pályára, de Pogacsics Krisztián cseréjeként átélhette egy mérkőzésen a Pancho miliőjét. Végül ő is az edzői hivatás mellett döntött, már a székelyföldieknél töltött időszakában heti kétszer tartott edzést a gyerekcsapatok kapusainak. Hamar kiderült, hogy ez lesz az oroszlányi származású Renátó útja, aki később Biatorbágyon folytatta a „kettős életet”, majd Tatabányára igazolva végleg eldőlt a sorsa. Ott már szinte az összes korosztályos kapust ő trenírozta a klub szekcióvezetőjeként. Karrierje aztán új, de egyáltalán nem ismeretlen állomásához érkezett, januártól az U17-es és U16-os kapusok mentoraként kezdte meg a munkát a Puskás Akadémián. Újabb egykori növendéket üdvözölhetünk tehát – immár – kollégaként.

10 éve már, hogy a válogatott Tóth Balázzsal még posztriválisok voltatok a Puskás II-ben. Feltörtek az emlékek, amikor újra beléptél az akadémia kapuján?

Természetesen. Nagyon jó érzés visszatérni ide, rengeteg élményt őrzök az akadémiáról. Csak hálás lehetek az itt töltött évekért, úgy vélem, hogy kapusként kihozták belőlem a maximumot, szeretném ezt most edzőként viszonozni, amennyire csak tudom. Különleges jelentősége van számomra annak, hogy azzal a Mitring Istvánnal lehetünk most közvetlen kollégák, aki annak idején a legtöbbet foglalkozott velem. „Mityán” kívül is sok régi ismerőssel találkozhatok, hiszen egykori edzőim közül Komjáti András vagy Fóris Róbert szintén itt dolgoznak jelenleg is. Az Angliában légióskodó Tóth Balázssal is jóban vagyunk a mai napig, tartjuk a kapcsolatot. Nagyon örülök neki, hogy ilyen szépen alakul a pályafutása. Ahogy Sallai Roland sikerei is boldogsággal töltenek el, ő is a mi korosztályunk.

Most pedig rajtad a sor, hogy hasonlóan sikeres utódokat nevelj ki. Így a felkészülés elején milyen benyomásokat szereztél? Külön gondolok itt az U17-es és U16-os csapatokra. Náluk lettél a hálóőrök trénere.

Ami az egész intézményt illeti, nagyszerű érzés már az is, ha csak beléphet ide az ember. A kollégák is közvetlenek, segítőkészek, csak jót mondhatok a fogadtatásról is. A kapusaimmal is hamar megtaláltuk a közös hangot, még csak pár napja vagyok itt, és az időjárás sem könnyíti meg a munkát, de nyugodtan mondhatom, hogy minden rendben lesz, nagyon várom a felkészülési mérkőzéseket.

Milyen személyes ambíciók mozgatnak majd a következő félévben?

Nem szoktam hosszabb időszakokra tervezni, inkább az aprólékos munkában hiszek, az adott napokra jelölök ki célokat, mindig a következő edzésre koncentrálok, arra viszont maximálisan.Természetesen nem kérdés, hogy a játékosok fejlődése a legfontosabb, hosszú távon így nyilván az a lényeg, hogy a lehető legmagasabb szintre eljussanak, ebben kell segíteni őket. Ehhez lépésről lépésre kell majd haladnunk. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS ZTE

VS

február 8. | 15:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - Sporting CP (Youth League)  1–2
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  1–2
Puskás Akadémia FC - DVTK  2–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–2
Puskás Akadémia FC - Kisvárda Master Good  2–0
Gyirmót–Puskás Akadémia FC II  2–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U14  1–1
PMFC - Puskás Akadémia U19 (leány)  0–8
UTE - Puskás Akadémia U19  1–2
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U17  1–1