megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Valami elkezdődött

Valami elkezdődött

A RealTanoda első edzésén több mint száz gyerek sportolt

Már túl van az első foglalkozáson az a százöt gyerek, aki a Puskás Akadémián és a felcsúti sportcsarnokban zajló szociális és sportiskola, a RealTanoda "hallgatója". A hét és tizennégy év közötti fiúk és lányok legközelebb pénteken térnek vissza Felcsútra.

⏲ 2011-09-13

A bicskei Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthon, a Szent László és a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, valamint a felcsúti Endresz György Általános Iskola növendékei délután három és négy óra között a Puskás Akadémián sportoltak. Az eredeti tervhez képest kis csúszással ugyan, de valamennyi RealTanodás növendék futballozott és kosarazott Felcsúton.

Gyerekek gyakorlatra várva (fotó: Takács József)

A fociedzés Dajka László koordinátor és Albert Flórián képzési igazgató vezetésével zajlott. Az Akadémia korosztályos csapatának edzői, Cseh András, Horváth Péter, Mózner János és Varga Károly segítettek a gyakorlatok levezénylésében. A kosárlabda-foglalkozást Szabó Lajos testnevelő tanár és Kiss Zoltán a PFLA kollégiumigazgatója tartotta. Minden résztvevő a foglalkozás végén hideg csomagot kapott, péntek délután újra várjuk a növendékeket, lehet jönni sportolni Felcsútra! 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Paks VS PUSKÁS

VS

április 19. | 20:30 | Fehérvári úti sporttelep

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC  2–0
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U15  1–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  3–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  2–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  2–2
Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE  2–1
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  0–2