
A feladat: légy profi!
Exnövendékünk egyedülálló képzéssel tér vissza az Akadémiára
Mi kell ahhoz, hogy valaki a pályán és azon kívül is sikeres legyen? Milyen gyakorlati tanácsok segíthetik a futballistákat, hogy elérjék a céljaikat? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Papp Bence, a Puskás Akadémia első évfolyamának növendéke, aki azóta nagy utat meg. 2012-ben ő lett az év fiatal sportmenedzser hallgatója a Testnevelési Egyetemen és most visszatér az Akadémiára. Csütörtök este héttől az U17-es és az U19-es csapat tagjai hallgathatják az előadását. Érdemes!
⏲ 2013-03-07
„Hasonlóan a Puskás-akadémistákhoz, 17 éven keresztül én is mindent feláldoztam azért, hogy a világ legcsodálatosabb sportágának a részese lehessek. Utánpótláséveim során számos hasznos tapasztalattal gazdagodtam, egykori Puskás-akadémistaként pedig elmondhatom magamról, hogy első kézből tudom, milyen sokat tud nyújtani gyakorlópálya és a közeg, amely az akadémiai létet öleli. Hosszú ideig hittem, hogy felnőtt profi labdarúgó válhat belőlem, vagyis abból fogok megélni, amit a legjobban szeretek csinálni. Azonban a negyedik térdműtétem után 21 éves koromra be kellett látnom, hogy nem tudom megvalósítani az álmom. Szerencsére, a szüleimnek is köszönhetően, a tanulásban megálltam a helyem, és diplomás emberként most én szeretnék segíteni az utánpótlás labdarúgókon azzal, hogy bemutatom a profivá válás jó,- és árnyoldalait. Fel kívánom hívni ezzel fiatal társaim figyelmét a tudatos karrierépítésben rejlő lehetőségekre, a hozzátartozó módszerekre, valamint a fejlődés esetleges buktatóira, továbbá arra, hogy miként viseljék el a kudarcokat és hogy éljék meg a sikereket.
Külön öröm számomra, hogy Mácsodi Ferenc és Tajti József hívására korábban már volt lehetőségem az utánpótláséveim utolsó két szezonját bearanyozó Puskás Akadémiára visszatérni, s immáron kétheti rendszerességgel kerülhetek ismét az intézmény falai közé, s esetenként akár még nosztalgiázhatok is. A 2009-es Budaörsre igazolásom óta terveztem, hogy minél előbb, de a lehető leghatékonyabb módon adom vissza a Puskás Akadémiának mindazt, amit két éven keresztül kaptam. Nem árulok zsákbamacskát, szeretném nyilvánvaló tenni, mi a célom: a képzést minél több utánpótlásnevelő központban szeretném elindítani, szerdán a Vasas Kubala Akadémián volt a premier.” – mondta a pfla.hu-nak Papp Bence, aki már alig várja a pillanatot, hogy előadóként térjen vissza az Akadémiára. Papp Bence várhatóan három éven keresztül négy témaegységen át folytatja a képzést kétheti rendszerességge
