megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP

Családtag a Bicskei TC is

Végre él a szerződés a Váli-völgy központjának csapatával

Mészáros  Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és Széplaki Árpád, a Bicskei Torna Club elnöke együttműködési megállapodást írt alá kedden a bicskei Báder fogadóban. A ceremónián részt vett Orbán Viktor, Akadémiánk alapítója és Tessely Zoltán, Bicskei polgármestere is, valamint természetesen a PTV stábja.

⏲ 2010-02-03

Szakmai partnereink száma már meghaladja az egy tucatrot Mátészalkától Nagykanizsáig, de a szomszéd város mindeddig külön úton járt. Tegnap óta azonban együttműködünk a Bicskei TC-vel, amely három év múlva ünnepli majd centenáriumát, remélhetőleg jó állapotban és bizakodó hangulatban. Ebben igyekszik a segítségére lenni intézményünk is, amely Mészáros Lőrinc elnöknek a PTV számára adott nyilatkozata szerint kiveszi majd a részét a mostoha sorsú bicskei sportpálya felújításából.

Széplaki Árpád sportköri elnök elmondta, hogy az egyesület keretein belül több mint kétszázan futballoznak Bicskén, dr. Tessely Zoltán polgárnester pedig arról beszélt, hogy az utánpótlás-nevelés ügyéért az önkorámnyzat is kész anyagi áldozatot hozni.

A bicskeiek főként szakmai segítséget és az infrastruktúra javulását (no meg egy-két jó futballistát a nagyacsapat számára, s néhány kollégiumi helyet a legügyesebb bicskei fiúknak) várják az együttműködéstől, Akadémiánk számára a bázis szélesítése a legfontosabb, és az, hogy egyes fiataljaink számára fejlődési lehetőséget nyújtson a megyei első osztályú avagy a jövőben NB III-as bicskei felnőtt csapat.

A Báder fogadóban tartott ceremónián jelen volt Orbán Viktor, Akadémiánk alapítója is, valamint megtisztelte az eseményt jelenlétével Kovács Ferenc mesteredző, Szakmai Irányító Testületünk tagja, aki szakmai segítségét ajánlotta fel a bicskeieknek. Ugyancsak ott volt a Báder fogadóban Tajti József, a Puskás Akadémia szakmai igazgatója és dr. Vörös József jogtanácsos is.. A PTV rögzítette az eseményt (amelyen rövid beszédet mondott Orbán Viktor is) és interjút készített a résztvevőkkel, amelyet hamarosan láthatnak a Puskás Akadémia hivatalos televíziójának nézői.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS DIÓSGYŐR

VS

május 24. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19–Paksi Futball Club  0–0
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - MTK  1–1
Kecskeméti TE - Puskás Akadémia FC  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - ETO FC Győr  1–2
Puskás Akadémia FC - DVSC  4–2
Várda LA - Puskás Akadémia U19  0–4
Puskás Akadémia U15 - Gödöllői SK  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  2–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – DVTK  6–0
Soroksár SC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3