
Szepesi is jön a döntőre
Vonzó a Pancho Aréna nyitó meccse az újságírók körében
Több, mint száz újságíró és harminc fotós lesz jelen a Pancho Aréna húsvéthétfői megnyitóünnepségén és az első meccsen, a 7. Puskás-Suzuki-kupa döntőjén, a Puskás Akadémia-Real Madrid U17-es találkozón. A nemzetközi sajtó több reprezentánsa mellett itt lesz velünk az ünnepi pillanatokban a legendás rádióriporter, Szepesi György is, aki Puskás Ferenc első válogatott gólját közvetítette a rádióban 1945. augusztus 20-án.
⏲ 2014-04-21
Minden sajtómunkás akkreditációs kérdését elfogadta a Puskás Akadémia sajtóosztálya - közölte a hírt Szöllősi György kommunikációs igazgató.
A mintegy 130 sajtómunkás között vannak olyanok, akik akkreditációt kértek az eseményre, míg másokat meghívtunk, hogy velünk legyenek e történelmi pillanatokban.
Csak kiemelve néhány nevet: a népszerű sportújságírók (Hegyi Iván, Lakat T. Károly, Csisztu Zsuzsa vagy Máté Pál) mellett a közéleti, véleményformáló újságírás olyan ismert alakjai is ott lesznek hétfőn a Pancho Arénábna, mint Nacsa Olivér, Borókai Gábor vagy Gíró-Szász András.
Külföldről is szép számmal érkeznek tudósítók, itt lesz a német közszolgálati csatorna, az ARD, tudósítót küld a híres Allgemaine Zeitung és a Reuters, és a határontúli magyar területekről is érkeznek újságírók.
Külön öröm, hogy körünkben üdvözölhetjük majd a 92 éves Szepesi Györgyöt, az Aranycsapat "12. játékosát", aki 1945. augusztus 20-án közvetítette Puskás Ferenc első válogatott gólját is.
