
Puskás-mezbe bújt a válogatott szélső
Együttesünk továbbra is aktív az átigazolási piacon, a Ferencvárostól érkezett Gyömbér Gábor után a Budapest Honvéd huszonkét éves szélsője, Prosser Dániel is kék-sárgában folytatja pályafutását.
Első csapat
⏲ 2017-01-09
Nem váratott magára sokat Pintér Attila következő igazolása: NB II-es együttesünk új vezetőedzője ezúttal a Budapest Honvéd kilencszeres U21-es válogatott ballábas szélsőjét, Prosser Dánielt csábította Felcsútra.
A huszonkét éves támadó az ősszel tizenegy mérkőzésen lépett pályára az OTP Bank Ligában, négy szerzett gólja mellett két asszisztot is kiosztott. A Magyar Kupában hajszálra lemásolta bajnoki teljesítményét, de ehhez mindössze három meccsre volt szüksége. Prosser a huszonegy éven aluliak válogatottjában sem maradt adós a jó teljesítménnyel, kilenc találkozóján hatszor zörgette meg az ellenfelek hálóját.
A Honvéddal a Puskás−Suzuki Kupán két ízben is megforduló Prosser Dániel hétfő délután írta alá szerződését, és három és fél évre kötelezte el magát klubunkhoz
