megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Újabb tagokkal bővült a Pintér-csapat

Újabb tagokkal bővült a Pintér-csapat

A Fáy utcából, illetve Mezőkövesdről jött NB I-es együttesünk negyedik és ötödik nyári igazolása.

Első csapat

⏲ 2017-06-19

A Vasastól érkezett, 1995-ös születésű Osváth Attila Veszprémben nevelkedett, ahol 2012-ben minden idők legfiatalabbjaként, 16 éves és 132 napos korában a Budaörs ellen debütált a másodosztályban a felnőttek között. A tehetséges jobbhátvédnek a királynék városából Balatonfüredre, onnan pedig a Szigetszentmiklósi TK-hoz vezetett az útja. A Vasas innen szerezte meg, az angyalföldieknél másfél szezont húzott le, majd a 2017-es év elején kölcsönbe a DVSC-hez került, ahol alapemberré vált. A még mindig csak 21 éves, 19-szeres korosztályos válogatott labdarúgó a debrecenieknél 14 mérkőzésen egy gólt szerzett és egy gólpasszt osztott ki. 

„A kiváló szakmai stáb volt a legvonzóbb számomra, amikor úgy döntöttem, hogy a Puskás Akadémiához igazolok. Pintér Attila személye is nagyon fontos szempont volt, hiszen remek szakember és bárkiből képes kihozni a maximumot. Azért jöttem ide, hogy fejlődjek, és az itteni körülmények ezt valóban garantálják. Most, hogy túl vagyok az első néhány edzésen, máris érzem, hogy szakmailag előreléptem, ami nagy bizakodással tölt el a jövőre nézve, egyben igazolja a döntésemet" – mondta Osváth szerződésének aláírása után.

A Puskás Akadémiát választotta a mezőkövesdi Ulysse Diallo is, a mali csatárnak június 30-án járt volna le a szerződése a matyóföldieknél. Diallo a 2013/14-es szezonban a Ferencvárost erősítette, majd egy portugáliai kitérő után 2016 októberében igazolt a kövesdiekhez, ahol együtt dolgozott Pintér Attilával. A középcsatár az NB I-ben 15 találkozón 4-szer vette be az ellenfelek kapuját és két assziszt is szerepel a 2016/17-es idénybeli statisztikai lapján.

Mindkét játékos három évre kötelezte el magát a klubhoz.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1